Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

[Kail] publikálva: 2019-05-09 18:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy percig sem tartott! - ismerte be egy mobiltelefonon felvett videóban a 23 éves brit fiatalember Newcastle városában. A 21 éves barátnő, Jade Bailey Reeks a felvétellel a rendőrségre sietett, ahol meg is indították az eljárást.


Kezdetben a lány nem volt biztos benne, hogy barátja bűncselekményt követett el, de a jogászok felvilágosították: ha nem hagyta jóvá a szexuális aktust, akkor az bűncselekménynek minősül akkor is, ha együtt jártak! Mi történt?

A két fiatal egymás mellett lakott Newcastle-ban. Így alakult ki közöttük kapcsolat, mely pár hete tartott, amikor az erőszakra sor került. A lány munka után fáradt volt és hamar lefeküdt és arra ébredt, hogy a fiú rajta fekszik. Dührohamot kapott, de tisztában volt vele: a rendőrök csak akkor hisznek neki, ha kőkemény bizonyítékkal áll elő. Telefonon kifaggatta barátját arról, hogy miképp jutott eszébe a furcsa ötlet? "Magam sem tudom! Nem értem, hogy mi történt velem" - magyarázta zavarodottan a fiatal fiú, aki nem tudta, hogy ez a vallomása kulcsfontosságú bizonyíték lesz ellene a bíróságon. Ahol példás ítélet született: négy év letöltendő börtönbüntetés! Ezenkívül az elítélt rákerül a szexuális bűnözők listájára, melyről nem lehet lekerülni Nagy-Britanniában! Ehhez képest csekély büntetés az, hogy tíz évig nem közelítheti meg azt a lányt, akit álmában megerőszakolt Newcastle városában Nagy-Britanniában.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Román volt a szexéhes guru

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem szexeltek, megfagytak
Nem bírták az űrklímát a gekkók
PÉNZTÁRCA
Nincsenek biztonságban a malacperselyek
Gyerekeik pénzét dézsmáló szülők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Jövőre delfintúrák lesznek az Adrián
Megmutatják a horvátok a turistáknak a delfincsaládot
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2022.01.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Kuba I.
2022.01.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Kuba II.
2022.01.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Kuba I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ex Machina

Szófelhő / Archív
--