A zsiráfok nem halnak ki, ugye?

De lehet, hogy mégis

[Kail] publikálva: 2019-08-20 11:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Környezetvédők szerint a zsiráfok száma az elmúlt 30 évben 40 százalékkal esett vissza.


Sürgős lépésekre van szükség a veszélyeztetett fajok megmentésére, hiszen ha nem születik a védelmükben megfelelő program, olyan állatok halhatnak ki hamarosan, melyek most ikonikus tagjai az állatvilágnak. A több millió faj között veszélyben van az afrikai szavanna meghatározó szereplője, a zsiráf is – figyelmeztetnek a kutatók. A veszélyeztetett állatok nemzetközi védelméért felelős CITES adatai szerint az elmúlt 30 évben a testrészeikért és a trófeáért zajló illegális vadászat, az élőhelyeiket érintő polgárháborúk és más emberi tevékenységek következtében 40 százalékkal esett a számuk, ami fennmaradásukat is veszélyezteti. Így a csendes kihalás áldozatai lehetnek a zsiráfok is – az elefántok, jaguárok, rinocéroszok fajaival egyetemben.

A szafariországok szinte mindegyikében évről évre csökken a vadállomány a fent említett okok miatt, de az is tizedeli az állatokat, hogy élelemforrás híján sokszor a húsukért ölik le őket a környékbeli falvak lakói.  A Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kenya, Mali, Niger és Szenegál megkezdte a tárgyalásokat a zsiráfokból készülő termékek kereskedelmének szabályozásáról.  Fontos tanácskozás indult el Genfben a hét végén, a Vadvédelmi Világkonferencián a világ legkülönbözőbb pontjairól több ezer résztvevő vitatja meg az aktuális kérdéseket a vadvédelemben, kiemelt figyelmet fordítva a zsiráfokra.

“Azért is fontos, hogy a CITES veszélyeztetett fajként jegyzi a zsiráfokat, mert jelenleg nem tudjuk pontosan, a populáció mekkora részét érinti a kereskedelem. Az Egyesült Államok adatai szerint 2006 és 2015 között 40.000, zsiráfból készült termék került piacra” – mondta Matt Collins, a Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) politikai irányelvekért felelős igazgatója. Ezért is tesznek most lépéseket, hogy megfelelő szabályozással vissza tudják szorítani az illegális kereskedelmet mind a zsiráfok, mind a többi veszélyeztetett faj fennmaradása érdekében.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már nem népszerű az állatminta
Ennek ellenére ezrével mészárolják a kígyókat Indonéziában
PÉNZTÁRCA
Fejlesztések a Felső-Szabolcsi Kórházban
Országosan 254 új mentőautó áll szolgálatba
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Három nap Boszniában
Olcsóbb, mint Debrecen
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.02. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc III.
2025.05.03. 10:05 Világszám - Inforádió
Svájc IV.
2025.04.04. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--