A napelemes cserép igazi hungarikum
[V.J.] publikálva: 2014-01-09 13:03:00 | Nyomtatás
Igazi magyar találmány a napelemes cserép, melynek szabadalmát és magát a gyártástechnológiát is közel 180 országban levédették.
A sík napelemes táblarendszerek hátrányai közé sorolhatók, hogy nem esztétikus formában jelennek meg, valamint jelentős súllyal bírnak. Míg ennek a hungarikum-terméknek a súlya kb. egyharmada a tetőn kialakított héjazatnak. Az újrahasznosítási arány pedig eléri a 80 %-ot. A napelemes cserép további előnye, hogy nemcsak délben jó a hatásfoka, amikor a nap sugara merőlegesen éri a napelemet, hanem gyakorlatilag reggel héttől délután ötig mindig adódik megfelelő felület. Így összességében kb. 60-70 %-kal nagyobb az energiahozama mint a hagyományos terméknek. Ráadásul árnyékban is működik, hiszen a visszaverődött fényt is hasznosítja. A felülete üveg helyett egy teflonszerű anyag, amelynek 10 %-kal jobb a fényáteresztő képessége, valamint kétszer hosszabb az élettartalma, mint a kapható napelemes rendszereknek. Beépített akkumulátorral fogják gyártani, ekkor a napközben megtermelt energiát 8-10 óráig tárolja, vagyis 24 órás felhasználást tesz lehetővé
Egy négyzetméternyi napelemes cserép 200 W elektromos áramot képes termelni, ezért ha egy ház tetőszerkezetét 300 nm-re saccoljuk, akkor csúcsidőben, vagyis nyáron 60 kW energiával számolhatunk egy lakóépület esetében. Míg a hagyományos napelemes tábla négyzetméternyi egysége kb. 250-290 ezer forintba kerül, plusz meg kell hozzá vásárolni a tartószerkezetet, addig a napelemes cserép négyzetmétere 200 ezer forint alatt maradhat.
Alkalmazkodnak az eltérő éghajlatú országokhoz, így északon integrált fűtőszállal látják el a cserepet, hogy a hófedte tetőket megtisztítsa, míg délen a nagy hőség miatt beépített léghűtéssel forgalmazzák majd a terméket.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás