1000 szobás palota a török elnöknek

A törvényeket is sajátosan kellett magyarázni

[szorenyi.p] publikálva: 2014-09-29 19:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A törvényekkel dacolva is elkészült Ankarában Recep Tayyip Erdogan török államfő ezerszobás új hivatala, amely biológiai és vegyi fegyverek ellen is védelmet nyújt és bombabiztos termeket is építettek benne.


A 350 millió dolláros (86 milliárd forintos) összegből emelt épületet a tervek szerint október 29-én avatják fel - írta internetes kiadásában a Die Welt című német napilap.

Az Aksaray, vagyis a tiszta, fehér nevet viselő palota szépséghibája, hogy felépítése gyakorlatilag törvényellenes - jegyezte meg cikkében a Die Welt. Az épületet ugyanis engedély nélkül, a műemlék- és természetvédelem alatt álló Atatürk erdőség területén emelték.

"Próbálják csak meg lerombolni" - jelentette ki Erdogan, amikor egyik bírósági döntés a másik után rendelte el az építkezés felfüggesztését.

A munkálatok 2011-ben kezdődtek, amikor Erdogan még miniszterelnök volt. Amennyiben nem ő nyerte volna az augusztusi elnökválasztást, miniszterelnökként akkor is beköltözött volna a palotába.

Az államfő palotájában sokkal nagyobb biztonságot élvezhet, mint Ahmet Davutoglu kormányfő. Az Aksarayban állítólag bombabiztos termeket, valamint biológiai és vegyifegyverek támadása ellen is védelmet nyújtó szobákat is kialakítottak. A hírek szerint hivatalok is helyet kapnak benne, noha az elnök szerepe jórészt szimbolikus Törökországban.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Fantasztikus Törökország!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
Nagyot kaszált az állam a pénztárgépeken
A fehérítés a cél az online kasszákkal
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kösz, kelták a Halloweenért
Honnét ered ez az egész?
RECIKLI
Eredeti kocsikkal jön újra az Orient Express
A párizsi olimpián debütál

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--