Legyenek családbarátok

Pályázat külhoni magyar vállalkozásoknak

[Kail] publikálva: 2018-03-07 18:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Mostantól április 6-ig lehet jelentkezni a 2018 - a külhoni magyar családok éve első nyílt pályázatára. Az 500 millió forintos keretből a családbarát vállalkozásokat támogatják - jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.


A mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások 3-4,5 millió, a többiek 3-6 millió forintra nyújthatnak be pályázatot mától április 6-án délután 2-ig. A jelentkezőknek az általános vállalkozásfejlesztésen túl az alábbi három vállalás valamelyikét kell teljesíteniük a kiírás szerint: családbarát munkahelyek kialakítása, a családokat segítő szolgáltatások nyújtása és külhoni diákok szakmai képzésének, pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának támogatása - közölte az államtitkár. A végső cél a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében a külhoni magyar vállalkozások támogatása.

Potápi Árpád János azt is kifejtette, hogy az egyes kritériumok mit is foglalnak magukba. A családbarát munkahelyek és családokat segítő szolgáltatások között említette játszósarok kialakítását, a munkavállalók tanköteles korú gyermekeinek tanszercsomag biztosítását, a tanuláshoz szükséges eszközök beszerzésének támogatását, a gyermekek napközbeni felügyeletének megszervezését vagy anyagi támogatását, napközik, táborok biztosítását a szünidők idejére vagy családi rendezvények szervezését. De azzal is lehet pályázni, ha egy vállalkozás rugalmas munkaszervezést, részmunkaidős lehetőség biztosítását a kismamák, édesanyák, édesapák számára és különféle szolgáltatásokat nyújt a gyermekvárás idején.

Azok a cégek, amelyek a külhoni magyar diákok szakmai képzéséhez, a pályakezdő fiatalok foglalkoztatásához akarnak hozzájárulni és ehhez igényelnek pályázati pénzt, legfeljebb öt diák képzéséhez jelentkezhetnek diákonként 200 ezer forint támogatásra.

Fontos tudni, hogy csak a 2017. január elseje előtt a szomszédos országokban bejegyzett és azóta folyamatosan működő  magyar mikro- és kisvállalkozások indulhatnak, cégenként egy pályázattal - emelte ki az államtitkár.

A 2018-as tematikus évről a Magyar Állandó Értekezlet döntött tavaly novemberben, megvalósítására egymilliárd forintot biztosít a kormány. A mostani pályázati felhívás a www.bgazrt.hu és www.nemzetiregiszter.hu oldalakon olvasható.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Derekadig ér csak a Mosoni-Duna
Ilyet ebben az évszazadban még nem láttál
PÉNZTÁRCA
Dugódíj - Tarlós István örül
A főpolgármester 2015-ről beszél
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Zavartalanul hesszelnek az iguánák
Galapagos a tökéletes hely számukra
RECIKLI
Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

2. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

3. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

4. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

5. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

6. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

7. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

8. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

9. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

10. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Kitűnő feleség

Szófelhő / Archív
--