A Champs-Elysées szégyene

Valóságos pokol a környéke

[superadmin] publikálva: 2011-07-14 14:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Valóságos pokollá vált a párizsi Champs-Elysées: piszok, koldusok, zsebtolvajok, erőszak, prostitúció - ezekkel a szavakkal jellemezte a világ legszebbnek tartott sugárútját a France Soir című francia napilap.


Az impozáns párizsi sugárút elsősorban a közbiztonság romlása és a tisztaság hiánya miatt lett önmaga árnyéka. Pedig a Champs-Elysées-t folyamatosan takarítják: Párizsnak ez az egyetlen közterülete, ahol reggel 6 órától este 8 óráig mintegy húsz kukásautó dolgozik megállás nélkül. Ám úgy tűnik, ez sem elég.

Az alapvető gondot az jelenti, hogy a terrorriadó miatt nincsenek kihelyezett szemetesedények (1995-96-ban nyilvános szemetesekben elhelyezett robbanószerkezetekkel hajtottak végre merényleteket), és az utca tele van gyorséttermi göngyölegekkel. A fővárosi önkormányzat a közeljövőben ír ki közbeszerzési pályázatot olyan bombaelhárító szerkezetekkel ellátott szemétgyűjtőkre, amelyek Londonban már láthatók - mondta a lapnak Jean-Bernard Bros alpolgármester.

A France Soir azt is sajnálja, hogy az egykoron a vasárnapi családi séták helyszínéül szolgáló sugárút lassanként egy szabadtéri bevásárlóközponttá alakul át: szinte kizárólag boltokat és gyorséttermeket látni mindenhol. A megfizethetetlen bérleti díjak miatt ugyanis az éttermek, a kávéházak és a régi mozik sorra zárnak be.

Edouard Lefebvre, a sugárúton dolgozó, mintegy 160 kereskedőt tömörítő Champs-Elysées Bizottság igazgatója szerint sem kielégítő a köztisztaság, és a közbiztonsággal is gondok vannak. Véleménye szerint azonban mindent a látogatottságához kell mérni. A sugárúton ugyanis egy nap alatt annyi ember fordul meg, mint például a 250 ezer lakosú Bordeaux belvárosában.

Ráadásul nagyon vegyes közönségről van szó: a turisták, az ott dolgozó párizsiak és a koldusok között az elmúlt hetekben feltűntek az Itt a piros, hol a piros típusú fogadójátékokat űző csalók is. "A Montmartre-ról, a Pigalle-ról és a Mars-mezőről kitiltották őket. Nagyrészük Kelet-Európából származik. Hatvan és száz közé tehető a számuk. Utasításba kaptuk, hogy vigyük be őket, de a VIII. kerületi kapitányságot olyan hamar megtöltötték, hogy aztán azt kaptuk parancsba, hogy inkább kergessük el őket. De mostanában megint az előállítások vannak napirenden" - mondta egy rendőrségi forrás a lapnak.

Francois Lebel kerületi polgármester szerint "semmi értelme" őrizetbe venni ezeket az embereket, ha két órával később elengedik őket. Ahhoz, hogy maguktól elmenjenek, szerinte az egyenruhás rendőrök járőrözését kellene rendszeresebbé tenni.

A Champs-Elysées egyik leghíresebb éttermének, a Fouquet,s-nak a vezetője úgy látja, hogy ma már csak a turisták járnak sétálni a sugárútra, a párizsiak célirányosan egy-egy bolt vagy egy mozi miatt jönnek ide. A világ legszebb sugárútja elvesztette régi auráját, már csak néhány régi intézmény áll ellen a nyomásnak - mondta az étteremvezető.

Az egyik parfüméria eladója szerint "ez a világ legpiszkosabb sugárútja, és egyáltalán nem jó itt dolgozni". Szerinte a járdák koszosak és éjszaka kifejezetten veszélyes a környék: egyik kollegáját a közelmúltban megkéselték, amikor az esti zárás után, éjjel 2 órakor hazaindult. "Minden este kész kálvária eljutni a metrómegállóig" - tette hozzá.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Pénzt adnak a tengerbe temetkezőknek
Teli vannak a kínai temetők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Elhunyt csatában a derék
Titkok és a valóság Petőfi Sándorról
RECIKLI

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után
2020.05.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Görög nyaralás
2020.05.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után ism.
Közösség
Nap lánya

Gyilkos szépség

Szófelhő / Archív
--