Parádés vízilabdával avatják a Duna Arénát

A világ legjobbjai harcolnak csütörtöktől a BL döntőben

[V.J.] publikálva: 2017-05-24 16:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjével méltó módon avatják fel a nemrég elkészült Duna Arénát. Csütörtöktől szombatig a világ legjobb klubcsapatai küzdenek a medencében, a szervezők pedig teltházra számítanak.


Sok szórakozást és igazi sportélményt kívánt a LEN Champions League Final Six közönségének a május 25-én induló derbihez Kemény Dénes, a rendezvény mai nyitó sajtótájékoztatóján. Mint elmondta 15-20 ezer nézőre számítanak és ezzel a döntővel igazán méltó módon avatják fel a Duna Aréna létesítményeit is.

Gyárfás Tamás kiemelte, hogy a világ legjobb pólósai szállnak medencébe a három nap során. A környezetre nem lesz panasz az elkészült Duna Aréna világszínvonalú és Pazar kiállítású háttere lesz a versenynek. A magyar színeket a Szolnoki Dózsa Közgép és a ZF Eger képviseli majd, olasz, horvát, és görög ellenfelekkel szemben. Parázs csatákra lehet számítani tehát.

Az érdeklődés már most is óriási. Több néző lesz az első napi mérkőzéseken, mint a tavalyi döntőben. Ez persze a kedvező jegyáraknak is köszönhető, hiszen már 500 forintért is szurkolhatunk. A közönség kiszolgálást segíti a 15 nagy méretű LED fal és a 20 kamera, úgyhogy senki nem fog lemaradni az izgalmas pillanatokról.

A döntő napján, szombaton kerül sor a Duna Aréna hivatalos átadó ünnepségére.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A Vodafone a vízilabda barátja

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kérdőjelek az elektromos autók körül
Nem egyértelmű a környezeti hatásuk
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Minél halkabb, annál hosszabban fertőz
A suttogás durván terjesztheti a koronavírust

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--