Magyarország ára 325 millió dollár

2015-06-27 21:50:00 Hajdú Anna

hírkép

Pontosabban még annál is többet, 101 ezer négyzetkilométert. Igaz nem Európa közepén, hanem Ausztráliában – ez a világ jelenleg legnagyobb földbirtoka. Sir Sidney Kidman, a 19. és a 20. század fordulóján élt ausztrál földbirtokos leszármazottjai által vezetett cég árulja a földterületet.



Kidman még földönfutóként érkezett a területre, majd évekkel később már ő volt a kontinens legsikeresebb állattenyésztője - írja a Globoport. Ezután pedig több mint 100 éven keresztül maradt ez az elképesztő méretű birtok a család nevén. Hat generáción át képesek voltak a rokonok egyben tartani, és sikerrel üzemeltetni az országnyi birtokot. A vásárlóknak azonban nem lesz könnyű dolguk, ugyanis ahhoz, hogy meg tudják nézni az egész birtokot, egy egész hét repülés szükséges, hiszen el kell menniük Dél-Ausztrália, Queensland, az Északi terület és Nyugat-Ausztrália bizonyos vidékeire, hogy teljes képet kapjanak. A legnagyobb birtokrész maga is 23 ezer négyzetkilométer – akkora mint az egész Dunántúl – és alig 150 marha lakik rajta. Ez a világ legnagyobb, és minden valószínűség szerint legkihaltabb marhalegelője. Vannak persze más – kevésbé kihalt – részei is a birodalomnak, amelyik összességében nagyobb, mint a világ országainak fele.

Az összesen 11 millió hektáros területért jelenleg nagyjából harminc érdeklődő fog licitálni, legalábbis a Daily Mail Online értesülései szerint. Az érdeklődők a világ minden részéből érkeznek – Kínától Indonézián át Svájcig (Az Alpokbéli ország több, mint két és félszer férne az a birtokon). A külföldiek földvásárlásával szemben Ausztráliában is van némi ellenérzés, bár a törvény nem tiltja. A szövetségi kormány és az egyes államok vezetése is azt ígéri, hogy alaposan megnézik majd, kinek adják el a birtokot.

Ha még nem költötte el minden pénzét a világ legdrágább luxusjachtjára, akkor érdemes elgondolkozni, nem lenne-e szívesebben ausztrál földbirtokos.

Kép forrása: dailymail.co.uk