Újra együtt a Munkácsy-trilógia

2015-05-21 12:42:00 superadmin

hírkép

Újra összeállt a Munkácsy-trilógia. A Krisztus Pilátus előtt című kép hosszas hányattatás után megint ott van a falon, ahonnan tíz hónappal ezelőtt leakasztották, hogy aztán megjárja Amerikát.



A nagyközönség a debreceni Déri Múzeumban csodálhatja meg a három műalkotást. Az ünnepélyes megnyitón megjelentek a volt és a mostani debreceni polgármester, Kósa Lajos és Papp László, valamint tiszteletét tette Gerhardt Ferenc is, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Ő történetesen abban a minőségében, hogy a 30 milliárd forintos Értéktár Program vezetőjeként nála van a kassza kulcsa. E program keretében elsőként vették meg a Krisztus Pilátus előtt című képet, a sajtóhírek szerint 5,7 millió dollárért. Múzeumi berkekben egyébként az a hír járja, hogy Gerhardt Ferenc nem igazán örült ennek az üzletnek, ám a szőnyeg szélére állították, s ezért írta alá. Ugyanakkor a Figyelő Online érdeklődésére a jegybank sajtóosztálya határozottan és szokatlan gyorsasággal cáfolta, hogy Gerhardt Ferenc kerékkötője lett volna a tárgyalásoknak. Úgy látszik, érzékeny témára kérdeztünk rá.

Miközben az újságíró a képeket csodálta, váratlanul betoppant a nagyközönség előtt még lezárt terembe a harmadik kép, a Golgota tulajdonosa, Pákh Imre, akivel a magyar állam, pontosabban a jegybank most folytat tárgyalásokat. A nem várt látogatás szemmel láthatóan a múzeum igazgatóját, Angi Jánost is meglepte. Pákh Imre azzal magyarázta jelenlétét, hogy látni szeretné együtt a Munkácsy-trilógiát. 

A Figyelő Online megragada az alkalmat, hogy villáminterjút kérjen a ritkán nyilatkozó híres műgyűjtőtől, aki nem tiltakozott.

- Eladja a Golgotát, Pákh úr?
- Eladom, ez nem kétséges, mégpedig heteken belül. Június első napjaiban ugyanis utazom vissza Amerikába, nem várhatok tovább.
- Nem is reméltem, hogy ennyire előrehaladottak a tárgyalások a kormány és a jegybank képviselőivel.
- Bocsánat, én nem azt állítottam, hogy a magyar államnak adom el a képet. Csak annyit mondtam, hogy eladom.

A beszélgetésnek szem-és fültanúja volt Angi János és néhány munkatársa. Ami azt illeti, nem dobták fel őket a hallottak. A múzeumigazgató úgy saccolja, pillanatnyilag ötven százalék az esélye annak, hogy a jegybank veszi meg a Golgotát, s ennek köszönhetően egyben maradhat a intézmény és Debrecen legnagyobb látványossága, a Munkácsy-trilógia. Mert most még igencsak nagy a távolság az ajánlott és kért ár között. Úgy tudjuk, Gerhardt Ferenc ugyanannyi pénzt akar adni a Golgotáért, mint amennyit a Krisztus Pilátus előtt című képért a kanadaiaknak kifizetett. Csakhogy van néhány különbség a két kép között - és nem csak méretben. A kanadai galéria ajándékba kapta a festményt annak idején, az utóbbi tíz hónapban kiállítani sem tudták, ládában pihent, mondhatni talált pénz volt, amit most kaptak érte. Ellenben Pákh Imre súlyos milliókért vette - dollárban - a Golgotát, s nyilvánvaló, hogy nem akar bukni rajta üzletemberként. Ám ennél is nyomosabb érv lehet a jegybankkal folytatott tárgyalások során, hogy van vevője a képre. Vaszilij Anyiszimov orosz milliárdos 10 millió dollárt ígér érte, egy most épülő templomban helyezné el. Értesüléseink szerint vételi ajánlatát júniusig hosszabbította meg. Ezt nem árt most figyelembe venniük azoknak, akik Pákh Imre hazafias érzületére apellálnak.

Ahogy a múzeum egyik munkatársa fogalmazott: kis magyar abszurd lenne, ha a Krisztus Pilátus előtt című kép feltekerése, elszállítása, megvásárlása és visszahozása után most a Golgotát akasztanák le a falról. Azzal a különbséggel, - s ezt már az újságíró teszi hozzá -, hogy Oroszországból nem nagyon lenne visszaút. Ez pedig azzal járna, hogy közfelháborodás közepette az üzlet meghiúsítóját, képletesen szólva, keresztre feszítenék.

figyelo.hu