A zene ablakot nyit egy új világra

2014-12-05 10:27:00 superadmin

hírkép

Vannak gyerekek, akiket otthon csak a négy fal vár. Gyerekek, akik nem jutnak el zeneiskolába,nem iratkozhatnak be sportolni és nem járhatnak nyelvórára. Az ország leghátrányosabb kistérségeinek településein élő gyerekek számára a zene lehetőség arra, hogy kiemelkedjenek a mélyszegénységből, nekik nyújt segítséget Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány által, tizenöt hátrányos helyzetű gyerekeket tanító iskolában indított zenei képzés, a Szimfónia Program.



Az ingyenes órákon a gyerekek zenélni tanulnak,átélik a siker élményét,képességeik sokrétűen fejlődnek.A zenével való találkozás rendszert, megvalósítható célokat és kreativitást visz az életükbe, így segít, hogy felemelkedhessenek.

A Szimfónia Program célja nem a tehetséggondozás, hanem az esélyteremtés, a leszakadó közösségekben élő gyerekek felemelése. A nyomortelepeken élő gyerekek felemelését célzó zenepedagógiai módszer El Sistema néven negyven éve Venezuelából indult útjára. Magyarországon a Symphonia Alapítvány honosította meg, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezette be kísérleti jelleggel a monori romatelepen.

Az első koncertet két hét után tartották a telep közepén, addigra a gyerekek megtanultak egy-két hangot tisztán játszani. A zenetanárok játszották a dallamot, melybe mindenki akkor kapcsolódott be, amikor az általa ismert hang következett, a szülők, járókelők pedig hitetlenkedve hallgatták a műsort. Az első időben nem is jutott mindenkinek igazi hangszer, farost lemezből kivágott, házilagos készítésű hegedűkkel is gyakoroltak. A kísérleti időszakban hetven gyerek jelentkezett a monori telepen. A nagyobbak egy év alatt ötven dalt tanultak meg, és eközben az iskolai eredményeik is számottevően javultak.

2014. szeptemberében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány tizenöt, hátrányos helyzetű gyerekeket tanító általános iskolában hirdette meg a Szimfónia Programot. A kistelepüléseken kiválasztott iskolákban óriási az érdeklődés, több helyen négyszer-ötször annyi diák jelentkezett, mint amennyire a szervezők előzetesen számítottak.

Most Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy a szervezők minden jelentkezőnek biztosítani tudják a programban való részvételt és ezáltal további 200 gyermek kapjon esélyt a felemelkedésre. Támogassa a Szimfónia Programot! Egy rászoruló család gyermeke most az Ön segítségével beiratkozhat a zenei képzésre. Az adományozás részleteiért látogasson el a http://szimfonia.maltai.hu/ oldalra!