Hulladék farmerből egyedi divat

2014-11-14 10:43:00 V.J.

hírkép

Bántja szemedet a szemét és a hulladék? November utolsó tehetsz valamit a bolygónkért és az egyre növekvő hulladék ellen. Ekkor rendezik meg a hagyományos Európai Hulladékcsökkentési Hetet, melyhez saját akció ötletével csatlakozott a farmerhulladékokból divatruhákat készítő Réthy Fashion is.



2009-ben indult útjára a kezdeményezés, amely a negyedik alkalommal, 2012-ben ért el igazán kiugró eredményt. Abban az évben az Európai Hulladékcsökkentési Hét minden tekintetben rekordévnek számított: november 17-25. között több akcióval, jóval több résztvevő csatlakozott a kezdeményezéshez, mint a korábbi években. lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

Az elmúlt 40 évben világviszonylatban megduplázódott a háztartási hulladék mennyisége és évenként további 1-2 százalékkal nő. Az Európai Unió tagországaiban 2011-ben az egy főre jutó hulladéktermelés 500 kg-ot.

Idén a fókuszban az ételhulladék áll, de különleges ötletekkel bármilyen akció megvalósítható. Éppen ezért csatlakozott a kezdeményezéshez a Réthy Fashion is, akiknek hulladék farmeranyagból készített ruhakollekciói itthon és Európában számos divatbemutatón arattak hatalmas sikert.

Az otthon már kidobásra ítélt farmerek új életre kelnek és a ruhák bizonyítják a hulladékanyag is tökéletesen öltöztethet. A Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódva két alkalommal is elvihetjük a megunt farmereinket, hogy ne hulladék, hanem pompás divatkollekció szülessen Réti Éva tervei nyomán. A HUMUSZ Szövetség (1111 Budapest, Saru u. 11.) és a Part 12 Designer Galéria (1137 Budapest, Pozsonyi út 12.) várja a hulladék alapanyagot.. Az ezekből készült ruhákat meg is  csodálhatjuk Farmermánia" kiállításon  2014 november 17-december 01 között a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnáziumban (1043 Budapest, Nyár u 4), melynek megnyitója 2014. 11. 17-én 11,30-kor lesz az iskola aulájában. November 28-án pedig Farmergyűjtés,  Szemétruha bemutató, Farmer Divatbemutató várja az környezettudatos divatbarátokat a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolában (1047 Budapest, Baross u. 72.), ahol tanárok és diákok csinálják a különleges hulladékruha-showt.