Életút Nap a Telki Központban

2014-08-29 15:20:00 superadmin

hírkép

A Telki Központot már napokkal a támogatók számára szervezett gálaműsor és barátságos futballmérkőzés előtt megtöltötték a Csányi Alapítvány Életút Programjában résztvevő diákok, számukra ez az alkalom is egy újabb kaland és kihívás volt.  Az Életút Nap hivatalosan a reggeli sajtókonferenciával vette kezdetét, ahol Dr. Csányi Sándor köszöntötte az összegyűlteket, különös tekintettel az alapítvány kiemelt támogatóit.



Az alapítvány elnöke ezután ismertette magát az Életút Programot, melynek véleménye szerint a célja az, hogy a különböző okokból perifériára kerülő tehetséges gyermekeket a központba emelje.  A program megtervezettségéről elmondta, hogy nagyon fontos eleme a hosszú távú tervezés, hiszen a támogatott gyermekeket 14 éven keresztül kíséri a mentorprogram. Az Életút módszertanának összetevői közül pedig kiemelte a közösségi házakat, ahol a program résztvevőinek egész családja számára nyújtanak segítséget illetve a személyiségfejlesztő foglalkozásokat (a dráma-, idegen nyelv- és számítástechnika-oktatást, illetve a személyre szabott tehetséggondozást).  Az alapítvány távlati terveivel kapcsolatban pedig büszkén jelentette be, hogy a jelenlegi sikerek alapján – a devizahiteles perektől, a terület alapú mezőgazdasági támogatások hírétől és egyéb gazdasági kérdésektől függetlenül - továbbra is reális célja a Csányi Alapítványnak, hogy az Életút Program 1000 gyermeket támogathasson.

A sajtótájékoztatón jelen volt a kormány képviseletében, az alapítvány megívottjaként Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is, ő megköszönte a Csányi Alapítványak a kapcsolatfelvétel kezdeményezését és bizakodó volt a kormány illetve az alapítvány esetleges jövőbeli együttműködésével kapcsolatban. Szerinte a legfontosabb a párbeszéd a kormány és az olyan szakmailag eredményes kezdeményezések, mint például az Életút Program között, hiszen ahogy fogalmazott „látásuk van”.

A sajtókonferencia után Csányi Sándor a Világszámnak elmondta, azért tartja sikeresnek a programot, mert az elmúlt 9 év elegendő idő volt arra, hogy igazolódjanak a hosszú távú eredmények. A program első generációja már felnőtt, ők felsőfokú továbbképzéseken és egyetemeken illetve főiskolákon tanulnak már. A jótékonyság kapcsán megkérdeztük az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját az interneten dübörgő ALS Ice Bucket Callenge-ről és arról, hogy hogyan lehet támogatókat találni egy nemes ügyhöz.  Az alapítvány névadó elnöke nem tartja valódi jótékonykodásnak a jeges vödrös videózást, bár szívesen nyakon öntene néhányakat vele, ő maga nem venne részt benne. Az alapítvánnyal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem folytatnak nagyon aktív támogatásszervező munkát, ugyanakkor úgy véli, az alapítvány tevékenysége önmagáért beszél. Biztosítják a támogatók számára, hogy jó helyre kerüljön a pénz, így a szociálisan érzékeny emberek számára „ jó befektetés” az Életút Programba  tenni a jótékonyságra szánt pénzt, hiszen hatékonyan használják fel a támogatásokat és olyan gyerekek kapnak lehetőségek, akik éli is fognak ezzel.