Amerikába járnak szülni a kínaiak

2014-02-05 12:27:00 V.J.

hírkép

Becslések szerint csak az Egyesült Államokba több mint 20 ezer terhes kínai nő érkezett azzal a céllal, hogy gyermekének Amerikában adjon életet. Csaknem ugyanennyien utaznak évente a közelebb fekvő, Kína különleges igazgatású területére, Hongkongba, s jó pár ezerre rúghat évente a célpontjaként Kanadát választó leendő kínai anyukák száma is.



A határokon kívüli gyermekáldás elősegítésének célja legtöbb esetben a születés általi állampolgárság megszerzése, de az egészségügyi rendszerek fejlettsége is hozzájárul a vonzerőhöz. A külföldi szülés egészen az idei évig az eredeti formájában szigorúan egy gyermeket engedélyező családpolitika megkerülésének eszközeként is szolgált, ezen a döntéshozók tavaly év végén lazítottak.

Az utakat a legtöbb esetben erre specializálódott ügynökségek bonyolítják le, melyek a szülés előtti, közbeni és utáni szolgáltatásokat egy csomagban árulják. A kínai interneten fellelhető információk szerint egy-egy amerikai út ára 100 ezer jüannál (3,8 millió forint) kezdődik, de akár a kétmillió jüant (76 millió forint) is meghaladhatja.

A tengerentúli területek azért is örvendenek mind nagyobb népszerűségnek, mert a Hongkongba szó szerint csoportosan áramló terhes anyák ellen 2012 során hatalmas tiltakozással válaszoltak a kórházakból gyakran kiszorított helyiek. A tiltakozásra válaszul a helyi vezetés korlátozni kényszerült a szárazföldi kínai anyáknak kiadható kórházi ágyak számát, mely így - legalább is papíron és a közkórházakban - pár ezerre csökkent.

A terhesturizmus iparágából több tízezren élnek mind Kínában, mind a célországokban, az az elmúlt években töretlen növekedést mutatott - írja a témáról cikkező Pejcsing Zsipao napilap.

Az újság az egyik pekingi utazási iroda alkalmazottját idézi, aki szerint ez a trend az egyke-politika lazítása ellenére is fennmarad majd, a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével ugyanis egyre több szülő akarja gyermekét külföldön iskolába járatni. Ehhez kiváló alap a már meglévő állampolgárság, mely a szülők esetleges emigrációjánál is segíthet - írja a lap.