Az OTP Bank is segíti a körmendi károsultakat

2014-01-31 10:32:00 superadmin

hírkép

Sok betétes számára okozott nem kis meglepetést és nagy anyagi nehézséget a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet nemrég bekövetkezett csődje. Mit tehet az ügyfél, ha a pénzintézetnél tartott pénzéhez szeretne hozzájutni?  Erről kérdeztük Fábián Balázs ügyvezető igazgatót, az OTP Bank dél-dunántúli régiójának vezetőjét.



Mit tehetnek a károsultak, akiket ebben az ügyben kár ért?  Hová lehet fordulni?

Az Országos Betétvédelmi Alap  100 ezer euróig, azaz hozzávetőlegesen 30 millió forintig kártalanítja az ügyfeleket, akiket három kategóriába sorolnak. Akiknek 1 millió forintig volt betétje a takarékszövetkezetnél, azoknak vagy postai úton, csekk formájában vagy a postán veheti fel ezt az összeget. Előzetesen természetesen a lakcímére értesítést küldenek. Az 1 és 5 millió forintnyi betéttel rendelkező betétesek fordulhatnak az OTP Bankhoz.. Ezt a szolgáltatást a bank hostesein, ügyfélhívó rendszerén keresztül érhetik el az ügyfelek. A mi tanácsadói szemléletünkkel megpróbáljuk az ügyfeleknek a legjobb megoldást megtalálni. Olyan alternatív megoldásokat kínálni, ami talán még jobb is, mint a takarékszövetkezetnél volt.

Aki 5 millió forint felett rendelkezett vagyonnal vagy megtakarítással a szövetkezetnél, azok számára a Takarékbank jelent megoldást. Ott fogják kártalanítani valamilyeik bankfiókban.

Az 1- és 5 millió forintos betéti kategóriába eső károsultak készpénzben tudják felvenni a betétjük összegét?

Igen, ahogyan az ügyfél gondolja. Persze mivel valamilyen megtakarítási formában tartották a pénzüket, valószínűleg igénylik majd a lekötést, ami valamilyen betéti formában volt. Mi rendkívül széles termékpalettával rendelkezünk és az ügyfél természetesen választhat ezek közül is, de készpénzben is felveheti az összeget.

Ön szerint hogyan kerülhetik el az emberek az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket?

A rendszerváltás óta  és külföldön is voltak már hasonló esetek. A válsághelyzet azt is magával hozta, hogy az embereknek, sokkal jobban oda kell figyelniük arra, hogymilyen pénzintézetekben és milyen formában tartják a pénzüket. Egyre jobban előtérbe kerülnek olyan szempontok a pénzintézet kiválasztásánál, mint megbízhatóság, stabilitás, tőkehelyzet, átláthatóság. Azt tudom javasolni, hogy mindezek figyelembe vételével körültekintően kell bankot, vagy takarékszövetkezetet választani. Meg kell nézni milyen múlttal, milyen menedzsmenttel rendelkezik és ezek a paraméterek egyre inkább előtérbe kerülnek. Ezek az adatok szerintem mindenki számára elérhetőek Ahol ezek az információk nem elérhetőek, ott bizony el kell gondolkodni ennek az okán. Magyarországon például az OTP-nél nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire megbízható, vagy stabil. Az adataink nyilvánosak és bárki számára elérhetőek. Ha  országosan megkérdezzük az embereket nem biztos, hogy ez elmondható a takarékszövetkezetek esetében is.