Kivégezték a szexrabszolgatartó családapát

2014-01-22 21:55:00 szorenyi.p

hírkép

Kivégezték Kínában azt a férfit, aki titkos föld alatti cellában tartott szexrabszolgákat és két nőt meg is gyilkoltatott közülük, miközben normális családi életet élt.



A 36 éves Li Haót emberölésben, nemi erőszakban, törvénytelen fogva tartásban és pornográf tartalmak internetes terjesztésében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfit 2012 novemberében ítélték halálra. Halmazati büntetésként 10 ezer jüan (370 ezer forint) megfizetésére kötelezték. A férfi fellebbezett, de az első fokú ítéletet másodfokon is jóváhagyták, végrehajtására a legfelsőbb bíróság engedélyt adott.

A két gyilkosság egyike Li irányításával történt, a másikat a férfi kényszerítésére követték el. Mindkét áldozat holttestét a föld alatti helyiség egyik sarkában ásták el, a rendőrség megtalálta a tetemeket. Egy Tuan családnevű nő három év börtönt kapott, míg másik két társát próbaidőre szabadon engedték.

Ami a 20 négyzetméternyi, föld alatti cellát illeti, Li egy lakóház pinceraktára alatt alakította ki 2009-ben négy méter mélyre ásva. Rabnőit különböző bárokból, éjszakai lokálokból csalta a pincébe, ahol megerőszakolta őket és pornófelvételeket készített róluk. Összesen hat nőt tartott fogva, akik közül néha egyet-egyet kivitt és prostitúcióra kényszerített.

Lit végül egyik rabnője buktatta le: egy alkalommal fogva tartója figyelmetlenségét kihasználva megszökött. A rendőrséget a 23 éves nő hozzátartozói értesítették. A rendőrök a rabnőket kiszabadították, Li Haót pedig 24 óra múlva menekülés közben elfogták.

A vallomások szerint Li kétnaponta vitt élelmet a nőknek, akik "szabadidejükben" a beszerelt számítógépeken filmeket nézhettek. A 16-24 év közötti foglyok mindezek ellenére azt állították, hogy a férfi alapvetően nem bánt velük rosszul.

Li egykor tűzoltó volt, de felhagyott foglalkozásával és a városi önkormányzat minőségfelügyeleti hivatalában dolgozott takarítóként. Főnöke szerint soha nem késett, a munkáját rendben elvégezte, átlagos családi életet élt a feleségével és - letartóztatásakor - 8 hónapos kisfiukkal.