Vírusölő villamos Szegeden

2014-01-18 09:41:00 V.J.

hírkép

Nanoezüstöt tartalmazó oldattal vonják be a szegedi villamosok és trolik belsejét, hogy meggátolják a vírusok és baktériumok terjedését - jelentette be közös programját a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) csütörtökön a dél-alföldi városban.



A sajtótájékoztatón Tóth István Tibor, az SZKT vezetője elmondta, az ezüst antibakteriális, vírus- és gombaölő hatása már évszázadok óta ismert. A felhasznált oldatok, amelyeket a járművek utasterében lévő kapaszkodók, korlátok, ülések felületére visznek fel, meggátolják a kórokozók továbbterjedését, ezzel is ügyelve az utasok egészségére. Ezzel a módszerrel, külön vegyszer alkalmazása nélkül hosszabb távra, de legalábbis a járványok időszakára tudnak jelentős védelmet nyújtani az utasoknak - közölte az igazgató.
A Szegedi Tudományegyetem kutatói havonta, mikrobiológiai ellenőrzéseket végeznek majd, a védelmet jelentő ezüstoldat hatékonyságát vizsgálva.


Elmondta: jelenleg a közelmúltban beszerzett járművek kivételével, minden villamost és trolit lekezelnek a szerrel, ez csaknem félszáz járművet jelent.