Felrobbant egy ház Óbudán, 2 ember eltűnt

2013-08-07 06:43:00 szorenyi.p

hírkép

Robbanás történt, majd tűz keletkezett a III. kerületben, a Pacsirtamező és Tímár utca sarkán lévő társasházban szerda hajnalban, egy embert kórházba szállítottak, kettőt még keresnek. Az épület lakhatatlanná vált. Még a Szigeten is hallották a detonációt.



Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-nek elmondta: egy többemeletes épület felső szintjén következett be a robbanás, az okát még nem ismerik. A fővárosi tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, mentésre is szükség volt.

A robbanás következtében az épület harmadik szintje és a fölötte lévő tetőtér is leomlott. A házból 22 embert kellett kimenekíteni, egy sérültet kórházba szállítottak a mentők, egy csecsemőt pedig a helyszínen láttak el füstmérgezés gyanújával.

A lakásban, amelyben a robbanás történt, két ember lakott, róluk egyelőre nincs információ, a romok jelenleg omlásveszély miatt nem kutathatók.

A statikus veszélyessé nyilvánította az épületet, 35 embert ezért ki kellett telepíteni, elhelyezésükről gondoskodni kell. Puskás Péter, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere már a helyszínen van - mondta a hivatalvezető.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendőrség a helyszíni munkálatok biztosítása érdekében lezárta a Pacsirtamező utca Perc és Nagyszombat utca közötti szakaszát, ezért a környéken a reggeli órákban torlódásra kell számítani.