Augusztusban ismét Borok Útja Rallye

2013-07-04 18:20:00 superadmin

hírkép

A nyár utolsó hétvégéjén útjára indul a Magyar Borok Útja Rallye, idén már a 18-ik alkalommal. Augusztus 30-án a Közlekedési Múzeum elől induló, közel 75 autó a Ferjáncz Attila rally bajnok által megtervezett útvonalat járja végig.



A tervek szerint Etyek-Budai, Balatonboglári, Badacsonyi, Balatonfüredi-Csopaki majd a Győri illetve Pannonhalmi borvidéket járják végig a versenyzők.

A túra mezőnye a hivatalos 2 nap, és közel 750 km alatt több mint 16 pincészetet látogathat meg. Ezek nagy része még nem mutatkozhatott be az eddigi Rallye-k során, így biztosan sok újdonsággal találkozhatnak. Regőci Attila azonban kiemelte a mértéktartás fontosságát, és felhívta a figyelmet a várható szondáztatásra, illetve a kihelyezett trafipaxokra is. Mind a gyorshajtásért, mind az esetleges útvonaltól való eltérésért járó pontveszteséget későbbiekben a zsámbéki Driving Camp tanpályán ügyességi játékokkal lehet majd ellensúlyozni.

Első este a Hotel Wellmarin kényelmét élvezhetik a résztvevők, ugyanazt a luxust, amelyet a júliusi Balaton Sound fellépői is. Második este viszont főszerepet kap Győr és a győri Hotel ETO Park, hiszen a szállás mellett az eredményhirdetésnek is otthont ad. Ezek után már szabadon lehet szórakozni, illetve vasárnap versenyen kívül látogathatják végig a Pannonhalmi térséget, majd kellemes ebéddel zárják a túrát.

A verseny exkluzivitását bizonyítja, hogy az esemény két fővédnökének dr. Pintér Sándor belügyminisztert és dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert kérték fel. Mindemellett a karitativitás is előtérbe kerül. Idén borárveréssel és tombolasorsolással a Gyermekrák Alapítványt és az Afrikai- Magyar Egyesületet támogathatják.

Aki vezet, nem iszik, aki iszik nem vezet. Ennek jegyében kívántak mindenkinek jó szórakozást és balesetmentes versenyt  a szervezők.