Akiről becsúszó szerelést neveztek el

2013-05-31 09:57:00 V.J.

hírkép

Emléktáblát kapott Mátrai Sándor, a Fradi örökös bajnoka Budapesten, a XI. kerületi Bukarest utcában. A ’60-as évek Fradijának legendás alakja 554 alkalommal lépett pályára, 356 bajnoki mérkőzése mellett 81-szer szerepelt a válogatottban, és ezzel a Ferencváros csúcstartója.



Először az atlétikát választotta, és abban is nagyon jó volt: tartalékként tagja volt a helsinki olimpia 4x100-as váltójának. Amikor azonban felvették a Testnevelési Főiskolára, átváltott a labdarúgásra, ahol nagyon sokat ért az elképesztő gyorsasága. Először középcsatárt játszott, majd egy idő után védő lett. Hamar fogalommá vált a Mátrai-féle becsúszó szerelés, amit azóta sem tud senki utána csinálni. Rendkívüli gyorsasága révén könnyen utolérte a kapura törő csatárt, majd hátulról, az egyik lába előretolásával, halálos biztonsággal rúgta el a labdát az ellenfél elől anélkül, hogy annak lábát érintette volna.

A kiváló hátvéd ferencvárosi játékosként három világbajnokságon képviselte Magyarországot, a Fradival háromszor nyert bajnokságot, és egyszer kupagyőztes is volt. 1965-ben ő volt az Év játékosa, és még abban az esztendőben csapatkapitányként ő emelhette a magasba a Vásárvárosok Kupáját Torinóban.

Elek Éva