Sikeres volt az O.K. központ első féléve

2013-05-14 17:44:00 superadmin

hírkép

A tavaly novemberben megnyitott Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpont megnyitása óta több mint 3500 középiskolás vett részt a különböző pénzügyi és gazdasági alapismereteket nyújtó oktatáson. Egy Európai Uniós pályázat keretében, és az OTP Bank támogatásával megvalósult intézményt megnyitása óta egyre népszerűbb a középiskolai diákok körében. A mai félévértékelőre fontos vendégek érkeztek a Benczúr utcába.



Az intézményt működtető OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumi elnöke, Prof. Dr. Vizi E. Szilveszter meghívására Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszony és Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár tett asszony látogatást a kiemelt kormányzati projektként létrejött intézményben.

Az európai színvonalú oktatóközpontot működésének első 6 hónapja alatt mintegy 2600 középiskolás diák látogatta meg, akik az O.K. Központ oktatóinak segítségével olyan pénzügyi és gazdasági ismeretekkel gazdagodtak, amelynek segítségével a jövőben tudatosabban kezelhetik saját pénzügyeiket, megvalósíthatják életcéljaikat. A résztvevő diákok Budapesten kívül eddig 8 megyéből, illetve összesen 56 iskolából érkeztek. Az O.K. Központ trénerei ezen kívül mintegy 1150 középiskolás diákot a saját középiskoláikban keresték fel, biztosítva a képzés széles körű hozzáférését. A 6 hónap alatt összesen csaknem 290 tréninget tartottak a speciálisan felkészített oktatók.

 

A mai eseményen Dr. Vizi E. Szilveszter akadémikus, az intézményt irányító OTP Fáy András Alapítvány Kuratóriumának Elnöke kiemelte: „Nagyon büszkék vagyunk az O.K. Központ eddigi eredményeire, és a rendkívüli érdeklődésre. Az alig fél éve indult projekt eddigi sikerei bizonyítják az oktatási keretek között történő szemléletformálás szükségességét, és az interaktív, szórakoztatva tanítás módszerének eredményességét. A visszajelzések pozitívak mind a pedagógusok, mind a diákok, mind a szülők részéről.”

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszony és Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár asszony betekintettek az éppen zajló tréningekbe, megismerték az oktatóközpont munkatársait, illetve az egyes tréning elemeket.

 

„A kiemelt projekt olyan ismeretek átadását teszi lehetővé, amelyek megkönnyítik a hazai pénzügyi rendszer és egyes termékei megértését a középiskolások számára. A cél nemcsak a fiatalok tájékoztatása, hanem a jövő generációk segítése a helyes szemléletmód átadásával a döntésképes és pénzügyileg tudatos magatartás elsajátításában, az adósságcsapdák elkerülésében. A mindenki számára hozzáférhető oktatás hosszú távon az egész társadalom hasznára válik.” – emelte ki látogatása során a nemzeti fejlesztési miniszter asszony.

 

„Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága az új Nemzeti alaptanterv készítésekor arra törekedett, hogy abban a magyar és az európai műveltség alapjai mellett kellő hangsúllyal jelenjenek meg azok a korszerű ismeretek, amelyek révén a fiatalok eligazodnak a minket körülvevő világban, sikeresen boldogulnak felnőtt életükben.” – mondta a látogatás során Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár. - „A kormány oktatáspolitikájának egyik fontos eleme, hogy az iskolában a diákok elsajátítsák a gazdasági és pénzügyi ismereteket. Cél, hogy a diákok már most átlássák azokat a döntési folyamatokat, amelyekkel felnőttként a mindennapi életben találkoznak majd: például a családi költségvetés összeállítását, a megtakarítási lehetőségeket, vagy a különböző hitelek felvételének előnyeit és kockázatait. Ma ez a korosztály – de a felnőtt generáció is - csekély pénzügyi ismerettel rendelkezik, ami hátrányt jelent számukra munkavállalásuk, életvezetésük során, és rányomja a bélyegét a nemzetgazdaság teljesítményére is. A megújult Nemzeti alaptanterv kötelező közismereti tárgyaiba ezért igen sok gazdasági elem került be.”

Dr. Hoffmann Rózsa hozzátette: örömteli, hogy az új Széchenyi Terv pályázati és az OTP Fáy András Alapítvány forrásaiból létrehozott Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja lehetőséget teremt arra, hogy a hazai középfokú oktatási intézmények tanulói - térítésmentesen – érdekes és vonzó formában gyarapíthatják pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteiket.