Lángoló vonatok, tömeges kitelepítés

2013-05-11 07:05:00 szorenyi.p

hírkép

Több ezer lakost kellett kitelepíteni az oroszországi Rosztov megyében, miután péntekre virradó éjjel kisiklott és lángra kapott egy kőolaj- és vegyi termékeket szállító teherszerelvény több tartálykocsija – adta hírül a RIA Novosztyi. A baleset során közel ötvenen sérültek meg, akik közül 18-at szállítottak kórházba. Egyikük állapot rendkívül súlyos.



A hatvankilenc teher- és tartálykocsiból álló szerelvény péntek éjjel haladt keresztül Beleja Kalitva vasútállomásán, amikor eddig ismeretlen okokból kisiklott és lángra kapott a mozdony. Vele együtt további 52 tartálykocsi is felborult, amelyek benzint, gázolajat és különböző vegyszereket tartalmaztak. Két ciszterna felrobbant, további tíz pedig teljesen kiégett.

A baleset során a katasztrófavédelem egységei a közeli utcákból mintegy 3000 lakót evakuáltak, mivel mérgező gázszivárgás veszélye is fennállt. Negyven kisiklott tartály ugyanis diklór-metánt tartalmazott, s mindegyik intenzíven szivárgott. Ez a vegyület ugyan nem éghető, de lángba kerülve bomlani kezd, mely során mérgező vegyületek is keletkeznek. Ha kisebb mennyiségben lélegzik be, altató és érzéstelenítő hatású, nagyobb mennyiségben viszont mérgező.

A szemtanúk beszámolói szerint a látottak katasztrófafilmbe illó jelenetekre emlékeztettek. A felrobbant tartályok darabjai hatemeletnyi magasságba repültek, a lángok pedig legalább 30-50 méteresek voltak. A katasztrófavédelem jelentése szerint a tűz közel 1,5 ezer négyzetméteres területen pusztított.

A lángokat a szombat reggeli órákra sikerült csak eloltani. A kitelepített lakók rövid időre hazamehettek, ám a megsérült vegyszeres tartálykocsik elszállítása idejére újra el kellett hagyniuk az otthonaikat. Várhatóan legkorábban péntek éjfélkor térhetnek vissza végleg az otthonaikba.

(Palkó István)