Magyar az európai turizmus vezérkarában

2013-04-16 06:08:00 szorenyi.p

hírkép

Tisztújítás történt Európai Turisztikai Bizottság élén. Aszervezet közgyűlésén következő három évre az ETC új elnökének Manuel Butlert, a spanyol turisztikai marketingszervezet (Tourspain) vezérigazgatóját választották. A szervezet egyik alelnöke Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, a másik alelnök pedig Marios Hannides, a ciprusi turisztikai szervezet vezetője lett.



A szervezet tagságának és vezetésének döntése értelmében az egyik alelnöki posztot Horváth Gergely tölti be, aki elmondta: „A Magyar Turizmus Zrt. az elmúlt két évben a korábbinál még erőteljesebb aktivitást fejtett ki az európai marketingszervezetben. Úgy vélem, hogy alelnökké választásom ennek az aktív munkának az elismerését is jelenti a tagság részéről. Nagy öröm számomra, hogy a szervezet megújítására vonatkozó terveimet elfogadták és meggyőződésem, hogy az alelnöki pozíció ezek végrehajtásában jelentős előnyt biztosít számunkra.

Az új magyar alelnök szándékai szerint az ETC-nek az összes európai országot integráló szerepet kell betöltenie és egységes tagsággal kell rendelkeznie annak érdekében, hogy Európa mint turisztikai célpont versenyképessége növekedjen. A megvalósítani kívánt „Think Europe!” szlogent viselő stratégiája keretében Horváth Gergely a belső és a külső kommunikáció megújítása mellett nemcsak a tagországokat kívánja a nemzetközi szervezet tevékenységébe a lehető legnagyobb mértékben bevonni, hanem új országokat is meg kíván szólítani és integrálni annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban aknázhassák ki Európa turisztikai és kulturális sokszínűségét.

Európa hosszú ideje a világ első számú turisztikai célpontja, ám részesedése a nemzetközi turistaérkezések számából folyamatosan csökken. A „Think Europe!„ stratégia szerint ezért még soha nem volt nagyobb szükség az európai turisztikai szervezetek összefogására és extra erőfeszítésére annak érdekében, hogy Európára mint igazán különleges turisztikai célpontra felhívják a figyelmet és hozzájáruljanak a turisztikai bevételek növekedéséhez a kontinensen.



Az ETC fő célja Európa mint turisztikai desztináció promóciója a tengerentúli küldőpiacokon.