Lángoltak az autók Franciaországban

2013-01-02 08:30:00 j.protic

hírkép

Szilveszter éjszakáján Franciaországban ismét felgyújtottak közel 1200 autót - közölte Manuel Valls belügyminiszter. Közlése szerint helyzet mit sem változott az elmúlt években, annak ellenére, hogy Nicolas Sarkozy volt elnök konzervatív kormánya néhány éve úgy döntött, nem tesz közzé hasonló adatokat, hogy ezzel is megpróbálja visszaszorítani az ilyen garázda bűncselekményeket.



A konzervatív politikusoknak az volt a véleménye, hogy az adatok nyilvánosságra hozásával csak lovat adnának az "évbúcsúztató" gyújtogatásban egymással versengő ifjúsági bandák alá.

Franciaország jelenlegi szocialista kormánya ugyanakkor a bűnmegelőzésben a teljes átláthatóság mellett tette le a garast. Így kiderülhetett, hogy a most szilveszterkor elkövetett, összesen 1193 autógyújtogatás szinte semmilyen változást nem mutat 2009. december 31-éhez képest, amikor - az utoljára nyilvánosságra hozott adatok szerint - 1147 gépkocsi égett ki az országban.

Ez a fajta gyújtogatás az 1990-es években kezdődött Franciaország keleti részében, a Strasbourg körüli régióban, s leginkább a szegényebb negyedekre jellemző. A nagyvárosokat azonban kevésbé érinti a jelentős rendőri készültség miatt.

Manuel Valls belügyminiszter nyilatkozata szerint a rendőrség az idei újévre virradó éjszaka 339 randalírozót vett őrizetbe, de közvetlen összetűzésre a gyújtogatókkal csak Strasbourgban és Mulhouse-ban került sor.