Elkészült a nemzeti lovasprogram

2012-11-30 14:08:00 V.J.

hírkép

Ismét a lovaké és a lovasoké december első hétvégéjén a Papp László Budapest Sportaréna. Több tucatnyi hazai és külföldi híresség versenyez a VI. OTP Bank Lovas Világkupán. A megnyitó sajtótájékoztatón a lovaskultúra hazai reneszanszáról beszélt Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke. A háromnapos rendezvény pénteki napja a gyerekeké volt.



Mint Horváth László miniszterelnöki megbízott elmondta, a tavaly meghirdetett Nemzeti lovasstartégia immár konkrét programmá vált. A Kincsem Nemzeti Lovas Program létrejötte történelmi jelentőségű esemény, melyet a szakma, a társadalom és a politika egyaránt támogat. Mindez nem születhetett volna meg a szakmai szervezetek és a Magyar Lovassport Szövetség közreműködése és szakmai segítsége nélkül.

A program iránti bizalom egyre nagyobb a lovastársadalom részéről is. Ezt az is jelzi, hogy az elmúlt évben 60%-al nőtt a lovasszolgáltatók száma Magyarországon. Mint a miniszterelnöki megbízott kiemelte a lovaskultúra fejlesztésének alapja a gyerekek között végzett népszerűsítő munka. Ennek egyik fontos eleme, hogy a ló és a lovaglás bekerült a nemzeti alaptanterv tervezetébe is. Ahhoz, hogy a szegényebb települések iskoláiban is elérhető legyen a program még EU-s támogatási források igénybevételére is lehetőség lesz.

Nagyon fontos eleme a programnak a lovasturizmus hátterének fejlesztése és a 10 ezer kilométernyi hazai lovasutat magábanfoglaló Eurohorse hálózat pontos kijelölése is.

A tervek szerint további szabályozási könnyítésekkel támogatja majd az állam a lótartást és a lótenyésztést is, sőt a lovasszolgáltatások közé bekerült a gyógyászatban használt lovasterápia is.