Nehezebben olvadó csokoládé

2012-11-26 22:19:00 j.protic

hírkép

Nehezebben olvadó csokoládét kísérleteztek ki Nagy-Britanniában, az újdonság azonban szülőhazájában nem lesz kapható, mivel ott nem elég melegek a nyarak ahhoz, hogy értelme legyen árusítani a hőállóbb csokit.

 



Természetesen az új csoki is lágyul hőre, de sokkal jobban dacol a kánikulával, mint az eddigiek. 40 Celsius-fokban 3 óra elteltével is szilárd marad, miközben a hagyományos csokoládé már 34 Celsius-fokon olvadozni kezd.

A nehezebben olvadó csokoládé eléréséhez változtattak a konsírozás, vagyis a csokoládémassza finomításának folyamatán. A módosítással sikerült kisebb cukorrészecskéket létrehozni, amelyeket így kevesebb zsír borít, emelve a kész csokoládé olvadási hőfokát.

A fejlesztő brit cég amerikai anyavállalata szerint az új fajta csokoládét melegebb országokba, például Indiába és Brazíliába szánják. A szigetországban azonban máris számos bírálat érte ezt a döntést. "Úgy tűnik, hogy elvégezzük az egész újítási munkát, aztán annak gyümölcsét külföldieknek adják" - mondta például Robert Halfon konzervatív párti parlamenti képviselő.

Angus Kennedy csokoládékóstoló sem látja okát annak, hogy miért ne lehetne árusítani brit földön is az olvadásképtelenebb csokit nyáron, különös tekintettel arra, hogy a gyerekek szeretik a zsebükben raktározni édességeiket.

Az amerikai cég szerint azonban Nagy-Britanniában nem volna piaca a nehezen olvadó csokinak. Ráadásul - mint azt a vállalat egyik vezetője maga is bevallja - az íze sem olyan, mint a szigetországban megszokott tejcsokinak."Őszintén szólva nem hiszem, hogy a csokirajongók közül akár egy is üdvözölné ezt a receptet" - idézte Tony Bilsborough-t a The Daily Telegraph című brit lap.