Szlovák egészségbiztosítás - nem kell verseny

2012-07-26 10:41:00 j.protic

hírkép

Szlovákiában a jövőben már csak egészségbiztosító lesz. Két biztosítónak távoznia kell a piacról.- erről a szlovák kormány hozott döntést legutóbbi ülésén.



A jelenlegi , több biztosítós rendszer 1993 óta működik az országban Bár a rendszer létrehozását annak idején a lakosság igényeinek magasabb fokú kielégítésével, és az egészségügy hatékonyabbá tételével indokolták, a minisztérium szerint ezek a célok nem teljesültek. Szlovákiában jelenleg három egészégbiztosító működik: az állami Általános Egészségbiztosító, mely a piac kétharmadát uralja, a Dôvera, valamint az Union ZP. Az utóbbi két magánbiztosítohoz a lakosság 34 százaléka tartozik..

A Robert Fico vezette Smer párt már évek óta támadja a több biztosítós modellt. A rendszer megváltoztatását az egészségügyi tárca azzal indokolja, hogy a több biztosítós rendszer megalakítása óta az egészségügyre fordított költségek hatékonysága egyre romlik.Főleg az szúrt szemet Ficóéknak, hogy a magánbiztosítok nyerességgel dolgoznak, míg az állami biztosító évről-évre nagyobb veszteséget hoz..

A tervek szerint az állam elsősorban a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlásával próbálkozik meg, ha ez nem sikerül, a kisajátítás következhet. A tervek szerint 2O14-től már csak egy egészségbiztosító lenne az országban

Az ellenzék nem ért egyet a kormány terveivel, szerinte a konkurencia felszámolása nem lehet megoldás az egészségügy jelenlegi siralmas helyzetére. Az ellenzéki pártok úgy vélik, a jelenlegi plurális rendszer és a konkurencia segíti a szlovákiai egészségügyi rendszert. Szerintük, ha Szlovákiának csak egy, állami kézben lévő egészségbiztosítója lesz, fennáll a veszélye annak, hogy az állam számára fontosabb lesz a költségvetési egyensúly megőrzése, mint a betegek érdekeinek védelme.