Lehet, hogy mégsem doppingolt Fazekas?

2012-07-11 12:57:00 szorenyi.p

hírkép

Félnaponta cserélgették a MOB hivatalos olimpiai utazó listáját. Hol rajta volt Fazekas Róbert, hol nem. Szerda délelőtt megint az áll a szervezet honlapján, hogy nem 159, hanem csak 158 sportoló utazik Londonba. Mint ismert egy atlétát doppingoláson kaptak, de az ügyet még viszgálják. A helyzet már jogi szempontból is bonyolódik.



A hír24 megkérdezte az ügyről Gyulai Miklóst, a Magyar Atlétika Szövetség elnökét, aki többek között azt mondta: Tény, van egy pozitív A teszt. A versenyzőnk azonban állítja, félreértés történt. Még az is lehet, hogy igaza van, mert valóban valami nem tiszta. Aki nyolc éve megégette már magát attól elég irracionális lenne, ha még egyszer ugyanazt a hibát követné el. Különösen Stanozollal, ami egy múlt századi anabolikus szteroid, és úgy, hogy a versenyzőt, akit én mindaddig nem nevezhetek meg, amíg a B mintát nem ellenőrizték, jó esetben a 8-12-helyre vártuk az eredményei alapján. Természetesen azt sem feltételezem, hogy más tette volna a szert például a versenyző italába, vagy a mintát tartalmazó fiolába. A B minta ismeretében a szabályoknak megfelelően járunk el. Ha az is pozitív lesz, a versenyzőt örök eltiltás várja.”