Fazekas Róbert diszkoszvető ismét doppingolt?

2012-07-10 12:32:00 szorenyi.p

hírkép

Valószínűleg, de még nem megerősítetten hírek szerint Fazekas Róbert ismét doppingolt. A diszkoszvető 2004-ben, az athéni olimpián egyszer már doppingvétségbe keveredett. Most állítólag vizeletében találták tiltott szert. A MOB hivatalos londoni utazóinak listájáról már lekerült.



A MOB-ban egyelőre annyit erősítettek meg, hogy egy atlétát levettek az utazók listájától.  Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra.

A Nemzeti Sport információi szerint az A szinttel rendelkező atléták közül a 2004-es athéni aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott Fazekas Róbert diszkoszvetőre illenek a nyilvánosságra hozott paraméterek, aki már a Magyar Olimpiai Bizottság nevezési listájáról is lekerült. Fazekas Róbert hivatalos honlapján még nincs reakció a hírrel kapcsolatban.

Július elején derült ki, hogy az evezősöknél Juhász Adrián doppingvétség miatt kikerült az ötkarikás játékokra készülő csapatból, így Simon Béla Széll Domonkossal indul a kormányos nélküli kettesek versenyében. Juhász héthónapos eltiltást kapott.

A vízilabdázóknál Török Béla, a bő olimpiai keret tagja produkált pozitív tesztet, mivel vízhajtó-tartalmú vérnyomáscsökkentőt szedett. A szegedi pólóst fél évre tiltották el.