A WizzAir tovább szigorít a kézipoggyászoknál

2012-07-09 15:07:00 szorenyi.p

hírkép

Az eddig használt kisebb gurulós bőröndöket ezentúl nem lehet ingyen felvinni a WizzAir gépek fedélzetére. Már csak kisebb hátizsákokban és laptoptáskákban érdemes gondolkodni. A rendelkezés augusztus 1-től érvényes.



A légitársaságnál eddig is, a többi fapadoshoz képest, kisebb méretű táskát lehetett csupán felvinni a fedélzetre. Ebből gyakran keletkezett komoly konfliktus a beszállásnál. A Világszám is szemtanúja volt egy ilyen becsekkolásnak.

A beszállókártyát kezelő fiatal, igazi menedzserfejű, alacsony alkalmazott vizslató teintettel járta végig a római járatnál a beszállásra várakozókat és ellentmondást nem tűrően mutatott rá bizonyos poggyászokra. Akik megbuktak a kasznipróbán, azoknak 70 eurót kellett fizetniük. Volt, aki egyszerűen otthagyta az alig 3000 forintot érő táskáját a reptéren és egy nejlonszatyorban hozta haza holmiját. Az érdekes, hogy ugyanezeket a kézi poggyászokat Budapesten felengedték a gépre.

A WizzAir most tovább szigorít. Közleményük szerint "ösztönözni kívánják, hogy utasaik kisebb kézipoggyásszal utazzanak. Ennek érdekében a tesztben részt vevő járatokra már csak 10 euró ellenértékben lehet felvinni nagyobb kézipoggyászt, ugyanakkor a nagyobb csomaggal rendelkezők hamarabb szállhatnak fel a járatra". A teszt, amelyre a jövő hónapban kerül sor minden London Luton és Katiwice közti járaton, azt a rövid távú járatokon gyakran felmerülő problémát orvosolja, hogy a korlátozott méretű utastérbe hozott sok poggyász kényelmetlenné teheti a beszállást". Hely hiányában a poggyászokat a légitársaság munkatársai eltávolítják, amely gyakran vezet késéshez. A társaság annak érdekében, hogy utasokat, főleg az időseket és a gyermekkel utazókat kevesebb kényelmetlenség érje és a gépek még pontosabban induljanak, kisebb csomaggal való u

Kis kézipoggyász legfeljebb 42x32x25 cm 10 kg kézitáska, hátizsák, laptoptáska (ami befér az ülés alá) ingyenes. Nagy kézipoggyász legfeljebb 55x40x20 cm 10 kg gurulós bőrönd 10 euró.



A nagyobb kézipoggyász ezentúl 10 euróba kerül.