Újdonság a szlovák parlamentben

2012-05-26 09:24:00 j.protic

hírkép

A vallásos parlamenti képviselők rendszeresen imádkozni fognak az ülésszakok alatt az egyik teremben. Az imákra az ebédszünet idején kerül sor, ellenzéki és kormánypárti résztvevőkkel.

 



A kezdeményezésről az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egyik képviselője, Jozef Mikloško adott hírt. Elmondása szerint a képviselők maguk egyeztek meg a kezdeményezésben, rendszeresen találkozni fognak egy teremben, ahol imádkozásnak szentelik majd az idejüket. Az első ilyen közös imára május közepén került sor – adta hírül a SITA hírügynökség. Mikloško elmondása szerint az esemény ökumenikus, katolikusokat és evangélikusokat, valamint más vallások képviselőit is várják rá. A kezdeményezők azt is szeretnék, ha a törvényhozásban helyet kapna egy olyan helyiség, amely a hasonló alkalmakra szolgál.

 

Ez a gyakorlat a kezdeményezők szerint az angol és német parlamentben is rendszeresítve van, de nyugaton az egyes repülőterek, kórházak, áruházak is rendelkeznek saját kápolnákkal. Mikloško a találkozások egyik céljának tartja a parlament egységesítését, a vitakultúra javítását és a lelki dolgokkal való törődést.

 

"A Szentlélek ott jelentkezik, ahol akar, és lehetővé teszi, hogy konstruktívan folyhassanak a dolgok. Amiről úgy határozunk, hogy Szlovákia számára jó, az minden ember számára is az, ezen az imán valóban megmutatkozott a tolerancia atmoszférája" - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus, elmondása szerint a KDH mellett az ellenzéki Egyszerű Emberek nevű csoportosulás és a kormánypárti Smer képviselői között is akadnak érdeklődők.