Megújult hitelek az agrárvállalkozásoknak

2012-02-06 15:54:00 V.J.

hírkép

A mezőgazdasági termelés fejlesztése a kormány gazdaságpolitikai koncepciójában egyre kiemeltebb szerepet foglal el. A hitelezésben az egyik legjelentősebb partner az OTP Bank, mely többféle megoldást is kínál az agrárvállalkozók számára.



A legnagyobb hazai pénzintézet régóta stratégiai kérdésként kezeli a mezőgazdasági hitelezést. Mivel hazánk az összes területhez viszonyítva harmadik helyen áll Európában a mezőgazdasági terület nagyságát tekintve érthető, hogy van is igény a gazdálkodók részéről az ilyen jellegű szolgáltatásokra.

Mint Szabó István, az OTP Bank Agrár Ügyfélkapcsolati Főosztályának vezetője elmondta: a termőföldhöz tartozó infrastruktúra és a mezőgazdasági technológia viszonylagos elmaradottsága nincs kedvező hatással az ágazat eredményességére. Negatív tényező az is, hogy a technológiai fejlesztések egyik előfeltétele a megfelelő nagyságú földterület. A vállalkozások fejlesztésénél az egyik szempont általában a gazdaságos működés és ez elképzelhetetlen az optimális birtoknagyság nélkül. Sőt, akkor lehet rentábilis a technológiai beruházás, ha az a későbbiekben a megművelt terület nagyságának növelésével fejlődhet. Ma még nagyon sok vállalkozásnak az is problémát jelent, hogy a kis terület nem termeli ki az esetleges beruházások, fejlesztések költségeit, sőt gyakorta ahhoz sem elegendő, hogy kiszámítható jövedelmet biztosítson.

 

Tudatos hitelfelvétel ? javuló alkupozíció

 

Mint az OTP Bank Agrárágazati Igazgatósága által nemrég szervezett sajtótájékoztatóján elmondták, a bank kiemelt kérdésként kezeli az agrárhitelezést. Tud és akar is hitelt adni, hogy az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőföld a helyben élők és a magyarországi belföldi piac ellátásán túl, exportra is képes legyen termelni. Mindazonáltal tisztában vannak azzal is, hogy a termőföldben rejlő lehetőségek kiaknázásához a vállalkozásoknak külső forrásokra is van szükségük. Ráadásul a mezőgazdasági ágazatban számos speciális problémával és elvárással tisztában kell lenni. Ennek érdekében jött létre 2011-ben a legnagyobb hazai pénzintézetnél a kifejezetten az agrárium igényeit kielégítő Agrárágazati Igazgatóság, melynek feladata a kormány gazdaságpolitikájával és a nemrég meghirdetett Darányi-terv céljaival összhangban javítsa a mezőgazdasági vállalkozások hitelhez jutásának feltételeit. Az ágazatban nagy a hiteligény és éppen ezért az OTP-nél számítanak a hitelállomány dinamikus növekedésére 2012-ben. A tőkeszegény vállalkozásoknak a beruházásokhoz nagyobb hitelösszegre van szükségük. Sokan nem akarják a hitelfelvétellel megkötni a kezüket és hosszú távra behatárolni a pénzügyi lehetőségeiket, pedig a tudatos és gondosan megtervezett hitelfelvétel kitörést jelenthet a napi finanszírozási gondok világából. Forrást biztosíthat azokhoz a beruházásokhoz melyekkel növelhető a termelékenység, javulhat a versenyképesség és ezáltal a piaci alkupozíció.

 

Családi vállalkozásoknak és őstermelőknek is

 

A bank az által kínált szolgáltatások és termékek fejlesztésekor is alkalmazkodik a speciális igényekhez. Miután az OTP 2011 májusában bevezette az OTP Zöldkártya hitelt, folyamatosan figyelemmel kísérte az ügyfelek és partnerek visszajelzéseit. Ezeknek az információknak alapján több ponton is módosítottak a terméken. A Zöldkártya korábbi verziója sokkal szigorúbb feltételek mellett volt igénybe vehető. Felismerve azt, hogy egy viszonylag kockázatmentes termékről van szó, könnyítettünk a feltételeken. Az egyik legfontosabb változás, hogy az új Zöldkártya hitelnél 2 éves támogatás előfinanszírozás esetén már nincs szükség tárgyi fedezetre. A nagyvállalkozások 3 éves támogatási összeg előfinanszírozásánál is csak a hitelösszeg támogatással nem fedezett 1/3-ára szükséges ilyet nyújtani. Jelentős előny az is, hogy szabad felhasználású és nincs szükség az évenkénti újabb hitelbírálatra sem. A megújult Zöldkártya hitellel több évre lehet megfinanszírozni a területalapú támogatásokat, így kiszámíthatóbbá válhat a vállalkozás működése és lehetőség nyílhat a bővítésre, növekedésre. Javulhat a likviditási helyzet és akár önerőként is fel lehet használni pályázatok esetén.

Fontos szempont, hogy a társas vállalkozások mellett őstermelők, családi gazdaságok, és egyéni gazdálkodók is igénybe tudják venni, amennyiben legalább 30 hektáron gazdálkodnak.