Egy fapados igazi arca

2012-03-03 06:55:00 szorenyi.p

hírkép

Március 3-a és 16-a között 13 budapesti járatát törli a Ryanair. A légitársaság közleménye szerint érthetetlen, sőt "idióta procedúra", hogy ellenérzés miatt a személyzetnek Budapesten el kellene hagyni a repülőgépet. A magyar hatóságok ragaszkodnak ehhez.



A közlemény szerint hamis az a magyar állítás, hogy erre, mármint az ellenőrzésre uniós előírások miatt kellene sort keríteni. Lényegében útlevélviszgálatról volna szó.

A társaság szerint az őáltaluk használt 170 repülőtér egyikén sincs ilyen procedúra. A törlés a Memmingenbe, Thessalonikibe, Badenbe, Manchesterbe tartó járatokat érinti.

A Ryanair levélben fordult a Budapest Airporthoz, amelyben megírta, hogy nincs jogi alapja a magyar hatóság követelésének. Értesítette a repteret, hogy a 25 perces fordulóval induló írországi és nagy-britanniai járatain a budapesti személyzet március 1-jétől nem veti alá magát az eljárásnak. Ezután - a közlemény szerint - a Budapest Airport március 1-jén a manchesteri, március 2-án a baden badeni járatnak nem adott felszállási engedélyt, a járatokat törölni kellett.