200 millió éve vagyunk férfiak

2012-02-23 18:26:00 szorenyi.p

hírkép

Évtizedekig azt hitték a tudósok, hogy idővel kihalnak a férfiak. Ezt arra alapozták, hogy eltűnik az erősebb nemre jellemző Y-kromoszóma. Most úgy vélik, hogy ez nem következik be, lehet tehát reménykedni.



Az evolúció több millió éve alatt számos alkalommal érte génveszteség az emberi kromoszómákat. Az elmúlt 25 millió évben azonban nem történt ilyen jelentős változás - írják amerikai kutatók a Nature című szaklapban. Az ember testi sejtjeinek magjában 46 kromoszóma van. Ezek közül 44 párosával áll, a fennmaradó két kromoszóma pedig az X illetve az Y kromoszóma.

A nők két X kromoszómával, a férfiak pedig egy X és egy Y kromoszómával rendelkeznek. Csak a férfiaknak van tehát Y-kromoszómájuk, amely a férfi ismertetőjegyek kialakulásáért felelős géneket hordoz. Az Y kromoszóma az egyetlen az örökítőanyagban, amelynek nincsen ellentétpárja.

A kutatók szerint a nemi kromoszómák 200-300 millió évvel ezelőtt, a normális kromoszómákból alakultak ki. Azóta ötször történt erőteljes, génveszteséggel társuló átalakulás. Jennifer Hughes, a Massachusettsi Műszaki Intézet kutatója és munkatársai makákók Y kromoszómáját vizsgálták meg, eredményeiket pedig összehasonlították az emberek és csimpánzok korábban elemzett mintáival.

Az Y kromoszómák összehasonlításával a szakértők rekonstruálni tudták a fejlődésüket. Míg az emberek és a csimpánzok fejlődése csak hatmillió évvel ezelőtt vált el egymástól, az óvilági majmok - például a makákók - és az ember fejlődése már harmincmillió éve különvált. Az utolsó, génveszteséggel társuló kromoszómaváltozás 25 millió évvel ezelőtt következett be, még azelőtt, hogy az ember fejlődésvonala elvált a makákókétól.