Bochkorék titkos helyre tették be a lábukat

2011-12-10 09:34:00 szorenyi.p

hírkép

Jártál már a Tankcsapda barlangjában? Költői a kérdés, nem lehettél ott, hiszen oda senkit sem engednek be. Kivéve Bochkor Gábor és csapata. Őket is csak most először.



Eddig tabunak számított, és a Tankcsapda tagjain kívül lábával senki nem érinthette annak a helyiségnek a padlóját, ahol a zenekar próbál. Most azonban ez a tabu ledőlt: Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga processzor, a honi rádiózás mikrofonmágusai ugyanis - hosszas győzködés után - rábeszélték a rockereket, hogy a rockandroll titkos debreceni boszorkánykonyhájából a Bumeráng néhány hangot kicsempészhessen az éterbe.

Így történt, hogy a NeoFm stábja és mintegy másfél millió fülpár ? szerencsés kivételezettként ? ízelítőt kapott, milyen is, ha kora reggel beindulnak a Tankok, akik ezidőtájt december 29-i hagyományos debreceni évzáró koncertjükre állítják épp össze a programot.

Bochkor persze, ha már beengedték a rock epicentrumába, nem elégedett meg ennyivel, rögvest rávette a fiúkat arra is, hogy a hónapok óta Tankcsapdára éhező budapesti közönség is kapjon valamit karácsonyra. A hazai rock állócsillagai ennek a kérésnek is meghajoltak és a ?világ legjobb bárjának? választott A38 hajón december 21-én hegesztenek majd egy nagyot.