Meddig lesz befejezetlen az M15-ös?

2011-07-12 14:01:00 protic

hírkép

A nyári hónapokban sokat bosszankodnak az autósok a rajkai átkelő közelében.



Azok, akik rendszeresen autóznak Budapest és Pozsony között, jól ismerik a mosonmagyaróvári elágazást követő, egészen Rajkáig vezető, kb. 15 kilométeres szakaszt, ahol egyszerre megszűnik az autópálya -bár hivatalosan M15 néven még mindig az – és az autósoknak a kétsávos, befejezetlen úton türelmesen kell haladniuk a végtelen kamionsorban.

Előzni szinte lehetetlen a nagy forgalom és a zárvonal miatt. Nagyon gyakoriak a tragikus balesetek, nemrég egy cseh busz ütközött frontálisan egy szlovák kamionnal, hárman meghaltak, több mint 30 utast kórházba kellett szállítani. Sokan kérdezik: mikor kerül sor a félig kész sztráda befejezésére, meddig kell még kínlódniuk az autósoknak, akik ezért a szakaszért is fizetnek, és nem is keveset. A figyelmes szemlélő jól látja, hogy az útvonalszakasz jobb oldalán is elkészültek annak idején a tereperendezési munkák, csupán a folytatás maradt el. A szlovák fél az államközi tárgyalásokon joggal neheztel amiatt, hogy annak idején, a kilencvenes évek derekán saját vállalását teljesítette, tehát megépítette a szlovák fővárost és a rajkai határátkelőt összekötő autópályát, a határ másik oldalán azonban mindmáig nem fejeződtek be a munkálatok. Pedig ígéret volt rá bőven, csupán a megvalósításhoz szükséges akarat hiányzott. A mostani, nyári csúcsforgalmat látva biztosra vehető, hogy sürgösen lépni kell, mivel ezen a szakaszon rövidesen hatalmas dugók alakulhatnak ki, főleg akkor, ha beindul a bezenyei Eurovegas építése. S nem is beszélve arról, hogy a két fővárost összekötő sztráda építését a szomszédos országok államközi szerződésben vállalták.

Az M15 autópálya első ütemének a kiépítése 1996 második negyedévében kezdődött meg az M1 autópálya koncessziós szakaszán is alkalmazott megvalósításban, de a kölcsönt folyósító bankok a pénzkifizetéseket az év végén leállították, és az 1997 év végére tervezett befejezés meghiúsult. Az autópálya megépíttetése, üzemeltetése és fenntartása az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (ELMKA) feladata volt a magyar állammal kötött koncessziós szerződés keretében.

A hosszas, pénzügyi feltételek biztosításáról folyó tárgyalásokat követően az építés a több, mint 50%-os készültségi fokáról folytatódott 1997 év második felében és 1998 nyarára be is fejeződött. Az M15 autópálya forgalomba helyezése 1998. június 23-án történt meg, első ütemben a baloldali félpályán. A provizórium azóta is tart... Ki tudja, meddig?

P.J.