Csíksomlyóra figyel a világ

2011-06-10 12:43:00 szorenyi.p

hírkép

1500-an indultak el vonattal Budapestről és Sopronból a csíksomlyói búcsúra.  Az utóbbi helyszínről a Csíksomlyó Expressz, míg a fővárosból a Székely Gyors viszi az utasait. A szerelvények egyházi áldást kaptak.



A Székely Gyors Felcsíkra, utóbbi Alcsíkra érkezik. Idén először jelmondata is van a programnak: az "Egyek vagyunk" mottót zászlókra és transzparensekre is felírták. Az egyik mozdonyra a magyar címeren kívül Liszt Ferenc arcmását is elhelyezték, felhívva a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. A vonatokon annak a tájnak a népzenéjét játssza egy-egy zenekar, ahol éppen áthaladnak a szerelvények.

A pünkösd előtti szombaton tartandó csíksomlyói szentmise és az azt követő körmenet arra emlékezik, hogy János Zsigmond erdélyi fejedelem a székelyeket protestáns hitre akarta téríteni, de ez ellen a székelyek sikeresen összefogtak.

Pünkösdvasárnap Gyimesbükkön előreláthatóan mintegy 50 ezer zarándok tekinti meg a történelmi Magyarország határvonalát, ahol az egykori legkeletibb magyar vasútállomás található, majd részt vesznek a kontumáci kápolnánál tartandó szentmisén. Ezen a napon népzenei koncertet is terveznek.