A lengyelek csak EU-s oltást fogadnak el

2021-02-25 08:11:00 Kail

hírkép

Szombattól szükséges lesz a negatív koronavírusteszt bemutatása azok számára, akik Csehország vagy Szlovákia felől akarnak beutazni Lengyelországba, különben az érkezőket házi karanténba irányítják - jelentette be szerdai sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.



A két országban fennálló, a lengyelországinál súlyosabb járványra hivatkozva Niedzielski elmondta: a cseh-lengyel, illetve a cseh-szlovák határ átlépését szombattól kötelezően tíznapos karantén követi, ez alól csak a negatív (antigén vagy PCR) vírusteszt vagy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinák mindkét dózisával történt beoltásról szóló igazolás mentesít.

Szintén szombattól korlátozzák a száj és orr eltakarását szolgáló eszközök körét, mégpedig úgy, hogy csak a szájmaszkot ismerik el hatékonynak. Nem elegendő sálat, kendőt, valamint arcvédő pajzsot használni sem, amennyiben ennek viselését nem egészíti ki szájmaszk.