Az OTP óvatos, de terjeszkedni akar

2011-04-29 14:56:00 V.J.

hírkép

Miután az OTP Bank közgyűlése elfogadta a 2010. évi beszámolót Csányi Sándor - rövid igazgatósági ülést követően - sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire. A válaszokból kiderült, hogy folytatódik a terjeszkedés, de marad az óvatos üzletpolitika is.



Az elnök vezérigazgató bemutatta a régi új igazgatósági tagokat. A közgyűlés után új tagként Hernádi Zsolt került be a testületbe. Kérdésre válaszolva Csányi Sándor elmondta, hogy az OTP csoport továbbra is tárgyal a térség országaiban új pénzintézetek megvásárlásról. Konkrét példaként Romániát említette. Alapvető célként viszont továbbra is inkább ott kíván nagyobb akvizíciókkal élni, ahol az OTP már eddig is jelen volt.

A kamatcsökkentés lehetőségével kapcsolatban óvatosan úgy fogalmazott, hogy mindez sokban függ az idei első félév eredményeitől és attól, hogy mennyiben valósulnak meg a kormány gazdasági céljai. Továbbra is óvatos lesz a bank a pénzügyi politikájában – hiszen mint fogalmazott – „nem szeretnénk átélni még egy 2008-9-es szituációt. Ennek megfelelően egyelőre marad a 6 milliárd Eurós likviditási tartalék, amig a nemzetközi pénzpiacokon tart a bizonytalanság.

Nagyon fontos az OTP hazai üzletpolitikája szempontjából a KKV szektor finanszírozásának növelése. A mai egy számjegyű részesedést szeretnék megduplázni záros határidőn belül. Viszont ez sokban függ az állami finanszírozási csomagoktól.