Most nem híres emberek kapják

2020-12-04 18:05:00 Kail

hírkép

Híres, a kultúrában kiemelkedő teljesítményt nyújtó emberek helyett a koronavírus miatti nehéz helyzet miatt tíz szervezetnek adták oda a Prima Primissima díj után járó pénzt.



Olyan alapítványoknak és szervezeteknek adták át a 20-20 millió forintot kora délután, amelyek - az egyik támogatott, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot vezető Kozma Imre atya szavaival - nem csak tudják, hogy mit kellene tenni, hanem meg is teszik azt - írja a Blikk.

Mentőszervezetek és fogyatékkal élőket, illetve súlyos betegeket segítő alapítványok között osztott ki az idei rendkívüli évben a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma 20-20 millió forintot. Dr. Csányi Sándor, a kuratórium elnöke nem tudott ott lenni a gálaest helyett a koronavírus miatt videókonferencián tartott ünnepségen, így az elismeréseket virtuálisan Balogh Gabriella, a kuratórium tagja adta át.

Elmondta, hogy az idei alternatív elismerési rendszerben olyan szervezetekre kértek javaslatot, melyek hátrányos helyzetbe kerültek a világjárvány miatt, mégis kimagasló teljesítményt nyújtottak és tevékenységük összhangban áll az alapítvány céljaival. A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. A díjat 2003-ban Demján Sándor alapította, 2013-tól kezdve az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább.

Összesen 200 jelölés érkezett be, ebből választották ki azt a 10 szervezetet, amelyek szerintük méltók arra, hogy az egyenként 20 milliós támogatással a társadalmi figyelmet is rájuk irányítsák. Mert különleges munkát végeznek különleges emberek bevonásával. Ezek az Autizmus Alapítvány, az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány, az Együtt az Autistákért Alapítvány, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Gyermekleukémia Alapítvány, a KézenFogva Alapítvány, a Magyar Hospice Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány és a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért.

A díjazottak a köszönet mellett arról is beszéltek, hogy a pénzre nagy szükségük van: sokan azok közül, akiket ők segítenek, nélkülük élni sem tudnának. Nagy stressz nehezedik most rájuk, ennek feloldásában sokat segíthet a Prima Primissima Alapítvány támogatása. Abban is bíznak, hogy most végre kicsit reflektorfénybe kerül a munkájuk és mindaz az erőfeszítés, amit a civil szféra fejt ki Magyarországon.