Kannibál gyilkolhatott Németországban

2020-11-20 22:34:00 Farmosi Nóra

hírkép

Kannibalizmusra utaló jeleket tárt fel a nyomozás egy feltételezett gyilkosság ügyében Berlinben - jelentette pénteken a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság.



A beszámoló szerint a kannibalizmus gyanúját az áldozat maradványaiként azonosított csontok vizsgálatának eredményeire alapozzák. A csontokra kutyasétáltatás közben bukkantak rá helyiek egy erdőben a kelet-berlini Pankow kerület Buch nevű negyedében november 8-án.

A feltételezett elkövetőt szerdán fogták el ugyancsak pankowi lakásában. Az előzetes letartóztatásba helyezett 41 éves férfi szexuális indíttatásból gyilkolhatta meg áldozatát, egy 44 éves férfit - mondta a nyomozást vezető ügyész az RBB-nek. Az áldozatot szeptember 5-én késő este látták utoljára, Pankow közelében.

Lakótársai be is jelentették eltűnését. A feltételezett elkövető, egy tanár lakásához nyomkereső kutyák segítségével jutottak el. A férfi internetadatai azt mutatják, hogy érdeklődött a kannibalizmus iránt. Egy rendőrségi forrás a BZ-nek elmondta: kannibalizmusra utal a többi között az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontja.