Törölték a járatát, hát hazabiciklizett

2020-07-17 19:01:00 Kail

hírkép

Látni akarta a családját, így úgy döntött, két keréken indul útnak a koronavírus-járvány kellős közepén.




Kleon Papadimitriou 20 éves főiskolás több, mint 3500 kilométert biciklizett 7 hét alatt, miután repülőgéppel nem tudott hazautazni. A fiatal férfi Skóciában tanul, a University of Aberdeen hallgatója, és látva a koronavírus gyors terjedését, még márciusban döntött úgy, hogy ha jön a határzár, inkább otthon, Görögországban töltené el a karantént. A repülőgépjáratokat viszont törölték - hármat is foglalt -, ezért új megoldás után nézett. Így jött képbe a bicikli, Aberdeen-ből egyenesen Athénba.

Miután beszerzett egy hosszú táv megtételére alkalmas kerékpárt, május elején indult útnak sátorral, hálózsákkal, konzervekkel és túrafelszerelésekkel. A családja csak úgy egyezett bele a nagy útba, ha egy alkalmazáson keresztül ők is követhetik. Naponta 56 és 120 kilométer közötti távolságot tekert, erdőkön, hegyeken, völgyeken keresztül, és június 27-én érte el otthonát, ahol családja és barátai várták. Összesen 48 nap kellett, hogy megérkezzen a görög fővárosba. Ezalatt számos életre szóló élménnyel gazdagodott.

"Csak most esik le, hogy milyen nagy teljesítmény volt. Rengeteget tanultam önmagamról, a határaimról, az erősségeimről és gyengeségeimről. Remélem, hogy ez az út legalább egy embert inspirált arra, hogy kilépjen a komfortzónájából, és kipróbáljon valami újat,  valami nagy dologba vágja a fejszéjét" - mondta Papadimitriu a CNN-nek.