Szászhúszezer éves orrszarvút találtak

2020-02-24 20:56:00 Farmosi Nóra

hírkép

Egy 120 ezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak a Koper-Divaca vasútvonal második vágányának építése során, ezért az érintett szakaszon egyelőre leállnak a munkálatok - közölte hétfőn az építési munkálatokért felelős 2TDK cég.



Az őslény maradványait feltáró ásatások három hétig tartanak majd - tették hozzá. A leleteket a délnyugat-szlovéniai Crni Kal közelében találták. A lelőhely egy több négyzetméteres karsztüreg, amely legfeljebb 10 méter mély lehet. A felszínre került fosszíliák egy 35 centiméternél rövidebb komplex csontból, egy hosszú csontból és egy lapos csontból, valamint néhány egy centiméteres csontdarabból állnak. A csontok törékenyek és korhadtak, de viszonylag jól megőrződtek.

A régészeti intézet szakembereinek vizsgálatai szerint egy 120 ezer éves orrszarvú maradványiról van szó - olvasható a Primorse Novine című szlovén napilapban. A szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektje a Koper-Divaca vasútvonal, amelynek 27 kilométer hosszú szakaszán jelenleg egy második vágányt építenek. A második sínpárhoz 23 összekötő utat is építenek, az egyik ilyen út nyomvonalán találták meg a leleteket egy alagút ásásánál. A munkálatok még tavaly márciusban kezdődtek, és idén július végén fejeződnének be. A teljes projektnek 2025-re kellene elkészülnie.