Ez lehet a világ legrégibb története

2019-12-12 11:37:00 Kail

hírkép

Indonéziában egy barlang falán bukkantak rá a 44 ezer éves ábrázolásra.  Azt láthatjuk rajta, amint félig ember, félig állat teremtmények lándzsákkal levadásznak egy bölényt. Van még más is náluk, a szakértők szerint vélhetően köteleket tartanak. Bár mindez részben feltételezés, hisz a rajz csak hiányosan látszik.



Több kutató is úgy véli, hogy ez a kép lehet a világ legrégibb, ránk maradt történetelbeszélése. A leletet a Nature magazinban mutatták be az ausztráliai Brisbane Griffith Egyetemének régészei. Egyikük, Adam Brumm két évvel ezelőtt pillantotta meg a festményt, miután egy kollégája eltávolított egy fügefát, hogy elérje a barlang bejáratát. "A képet átküldte az iPhone-omra. Azt hiszem, amikor megláttam, nagyon hangosan mondta ki azt a bizonyos négy betűs szót".

A celebeszi barlangrajz mindazonáltal nem a legrégibb a világon. Azt tavaly találták meg egy szikladarabon Dél-Afrikában és 73 ezer évvel ezelőtt keletkezett. Viszont egy teljes történet ilyen ősi ábrázolásával eddig még nem találkoztak a tudósok. Az Európában talált hasonló leletek 14-21 ezer évesek. Ami pedig az állatábrázolások történetét illeti, abban is ez a celebeszi barlangfestmény a legöregebb.

Az Indonéziában felfedezett ábrázolás úgy 5 méter széles és egy helyi, anoának nevezett bölényfajta példányai vannak rajta vaddisznók társaságában. Mellettük kisebb, emberszerű alakok láthatók, akiknek állati vonásaik is vannak, így farkuk és ormányuk. Ezek körbeveszik a bölényt dárdákkal a kezükben.

Bár arrafelé több száz sziklafestményt láttak már a kutatók, vadászjelenetre még sosem bukkantak korábban. A festmény korát annak a kalcitrétegnek a korából állapították meg, amelyikre az ábrázolás került. A vaddisznók eszerint minimum 43.900, a bölények pedig 40.900 évesek lehetnek. Elképzelhető így, hogy nem egy történetet mesél el a kép, hanem az idők során készült "feljegyzés-sorozatról" van szó - írja a BBC honlapja.

Fotó: Maxim Aubert / PA Wire