Megszűnhetnek a veresegyházi dugók

2019-10-12 12:30:00 Ujvári

hírkép

A pénteki dugóban jelentette be Simon Tamás (Fidesz-KDNP) polgármesterjelölt, hogy megválasztása esetén tervei és egyeztetései szerint hamarosan megkezdheti az elkerülőút építésének előkészületeit.



A veresegyházi polgármesterjelölt hangsúlyozta a tervezett Göd és Gödllő közötti elkerülőút megépítésének a fontosságát: ,,Most megint itt állunk a lehetőség előtt, hogy megépüljön".

Majd kiemelte azt is, hogy most vasárnap, október 13-án választás lesz, és számít azoknak a támogatására, akik egyetértenek ezzel.

Beszámolt arról is, hogy hamarosan megoldódhat a fiatalok éjszakai hazajutásának a problémája egy rendszeresített buszjárattal, ami a hajnali órákban közlekedne Budapest és Veresegyház között, ahogyan tervei között szerepel még az ingyen wifi is a lakosok számára, ami a közterületeken éppúgy, mint a közintézményekben biztosított lenne.