Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

2019-09-04 16:37:00 Kail

hírkép

Újabb szexuális visszaélés bűntettével vádolta meg a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a 49 éves kemecsei férfit, akit ugyanilyen bűncselekményért a bíróság augusztus 22-én már jogerősen elítélt. Most összesen csaknem 3 évet kapott.



A Nyíregyházi Járási Ügyészség korábbi vádirata szerint a vádlott 2019. nyár elején került érzelmi kapcsolatban az utcájában lakó, 12 éves kislánnyal. Kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük, többször csókolóztak, simogatták egymást. A kislány édesapja, amikor tudomást szerzett erről, eltiltotta a lányát a férfitől. Ennek ellenére a kislány július végén, egyik nap – mikor az édesapja nem tartózkodott otthon – átment a vádlott házába, ahol előbb napközben, majd éjszaka is védekezés nélkül közösültek. A kislány mindent elmondott az édesapjának, aki a gyámhatóság bevonásával azonnal feljelentést tett. A vádlott a gyanúsítotti kihallgatás során mindent elismert, tettét a határtalan szerelmével magyarázta, bár tisztában volt azzal, hogy a kiskorúval szexuális kapcsolatot létesíteni büntetendő - írja a FrissMédia.

Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat 2019. augusztus 22-én, a bíróság pedig jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte. A végrehajtást két évre felfüggesztette, elrendelte a pártfogó felügyeletét, továbbá magatartási szabályként előírta, hogy a kiskorú sértettel a kapcsolatot kerülje.

A sértettet egyébként a gyámhatóság ideiglenesen egy közeli településen lévő lakásotthonban helyezte el. Ő azonban a lakásotthonból többször engedély nélkül eltávozott, ezért a rendőrség körözte. Augusztus 26-án és 27-én a lány ismét felkereste a lakásán a vádlottat, aki beengedte, és több alkalommal, védekezés nélkül közösültek egymással. A vádlott tisztában volt azzal, hogy a sértett a 14. életévét még nem töltötte be.

Ilyen körülmények között a hatóságoknak meg kellett azt akadályozniuk, hogy a vádlott tovább folytassa a bűncselekményt, ezért az ügyészség indítványára a bíróság 2019. augusztus 30-án elrendelte a letartóztatását.

Az ügyészség a mai napon ismét soron kívül bíróság elé állította a vádlottat, akit gyorsított eljárásban folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettéért 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítéltek és elrendelték a korábbi egy év, végrehajtásban két évre felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását is.