Santorini szigorít

2019-04-06 16:11:00 Kail

hírkép

Naponta több ezer turista érkezik hajóval Santorinire, Görögország talán legszebb szigetére. A kikötőből 400 métert kell felmenni a meredek úton, hogy elérjünk a sziget központjába, és ez a napi többször is megtett táv bizony nem tesz jót a mintegy 4 ezer teherhordó szamárnak - adja hírül a turizmus.com.



A helyi turisztikai hivatal korlátozta a szamarak teherbírását, egyben a sziget befogadóképességét is. A négylábúaknak nemcsak a nehéz pakkokat és bőröndöket kell felcipelniük a hátukon, de sokszor a túlsúlyos turistákat is. Ezért most úgy döntöttek, hogy 100 kilónál több terhet nem cipelhet egyszerre egy szamár. Az állatbarát turisták már régóta tiltakoznak a szamaras cipeltetés ellen – hasonlóképpen, mint az arab országok turistatevegeltetése, valamint az indiai elefánttúrák ellen.

Tavaly nyáron több mint 108 ezer ember írt alá egy listát, tiltakozva a szamarak felesleges kínzása ellen. A helybéliek közül viszont sokan úgy tartják, nem is igazi az élmény Santorinin, ha nem szamarakkal cipeltetik magukat a turisták. De az utóbbi években egyre több szamár szenvedett sérüléseket, kapott a sebek miatt különböző fertőzéseket és fáradt el a végkimerülésig – nyilatkozta a sziget polgármestere, Nikosz Zorzosz több külföldi orgánumnak. A polgármester többször egyeztetett már a témáról a turizmus helyi képviselőivel és az állatvédőkkel, továbbá kezdeményezte egy tájékoztató kiadvány megjelentetését.

Lehet, hogy ez lassítja majd a turisták megérkezését a szállásukra, de akkor itt az ideje bevezetni a lifteket. Már létezik egy kisebb felvonó, de ennek kapacitása szűkös a megnövekedett turistaforgalom miatt.

Egyébként is korlátozni szeretnék az érkezéseket, naponta 8000-nél több utazót nem kívánnak fogadni. A polgármester kijelentette, hogy muszáj volt már lépni az overtourism ellen, hiszen az elmúlt évben volt olyan nap, hogy több mint 17 ezren kötöttek ki a szigeten.

Forrás: turizmus.com