Egyszerűen nem élhetünk enélkül

2019-03-23 12:54:00 Kail

hírkép

A héten hirdették ki a Magyar Telefonfilmes Fesztivál pályázatának tíz nyertesét. A válogatást nemzetközi zsűri végezte, melynek egyik tagja az indiai film egyik mogulja, Sandeep Marwah volt. Vele beszélgettünk a műfajról és a magyar seregszemléről, melynek nyertes alkotásai Cannes-ig repítik alkotóik hírét, az Otthon témakörben pedig külön díjakat is osztanak külhoni magyaroknak.



Sandeep Marwah névjegykártyája talán csak egy A4-es lapon férne el, ha minden címét fel akarná tüntetni rajta. Ő az AAFD, a delhi Médiaművészeti Egyetem kancellárja, saját stúdiót működtet Marwah stúdió néven - ez az első profi stúdió Észak-Indiában. Ő alapította a Noida filmvárost, amely a leggyorsabban fejlődő ilyen létesítmény a világon. 100 hektáron működik, 16 stúdióval, melyek 400 csatornával állnak kapcsolatban a világ 162 országában. 17.000 médiaszakember dolgozik itt. 4.500 tévéműsort készítettek több mint 50 tévéállomásnak. Félszáz mozifilmet is jegyeznek és durván 5 ezer oktatófilmet forgattak már. És ez még korántsem minden.

- Én vagyok az a producer, aki a legtöbb rövidfilmet jegyzi a világon, körülbelül 2500-at. Több mint 10 ezer médiaszakember képzésében vettem részt több mint száz országból. Egy filmiskola művészeti igazgatója is vagyok 27 éve, ott több mint 15 ezer szakembert képeztünk eddig India összes államából és a világ 120 országából, köztük Magyarországról is.

- A számok szédítőek, Európában csak úgy kapkodja tőlük a fejét az ember.

- Indiában készül a legtöbb film a világon - Hollywoodnál háromszor több, évi 2 ezer filmet gyártunk 28 különböző nyelven. Körülbelül 6 millió embert foglalkoztat a média és a szórakoztatóipar. 5 milliárd mozijegyet adunk el évente, vagyis a világ legnagyobb filmiparát képviselem. 1 milliárd ember használ mobilt Indiában. A készülékek harmada okostelefon, internetkapcsolattal és kamerával. Így jött az ötlet 12 évvel ezelőtt, hogy csináljunk mobiltelefonon filmet. Nemzetközi mobiltelefonos fesztivál címen 2008-ban szerveztük az első fesztivált. Arra néhány száz nevezés érkezett, a mostanira, a 12.-re, jóllehet a határidő majd csak május 21 lesz, már most 6 ezer. Ebből 10 megy majd Cannes-ba. Ez a szám jól mutatja a fesztivál népszerűségét. Van fotószekció, zenei videó, fikció és hírek. Így népszerűsítjük a mobilfilmeket.

- Ezek szerint hisz a műfaj jövőjében.

- Mi forgattuk az első ilyen filmet - a felét Új-Delhi közelében, a másik felét New Yorkban. Az indiai részért én feleltem, az amerikaiért Karl Bardosh professzor, az itteni zsűri társelnöke. Azóta együtt dolgozunk ezen a területen, népszerűsítjük a műfajt szerte a világon. Meggyőződésünk, hogy nincs messze az idő, amikor a mobil lesz a játékfilmek egyik fő eszköze. A trend már elindult és ezt a telefongyártók is felismerték. A mobil lesz a végső eszköz egy médiaszemélyiség kezében. Nemcsak azért, mert már azzal készítünk képeket és videókat, azon nézünk filmeket, hanem azért is, mert tökéletesen összeköt bennünket a világgal. Megcsináljuk a filmet és már küldhetjük is egy másik mobilra. Egyszerűen nem élhetünk enélkül.

- Hogy került most Budapestre?

- Elnöke vagyok nemcsak a nemzetközi média és szórakoztatóipari kamarának, de a Magyar-indiai Film- és Kulturális Fórumnak is, melyet a két ország kormánya támogat. A budapesti indiai és az új-delhi magyar nagykövet egyaránt örömét fejezte ki, amikor megtudta, hogy a fesztivál zsűrijének alelnöke leszek Budapesten. Amikor megkaptam a felkérést dr. Kiss Róbert Richard társelnöktől, csak egy pillanatba telt igent mondanom. Mert számomra nagyon fontos volt, hogy itt legyek az első magyar mobilfilm fesztivál születésénél.

- Hogy tetszettek Önnek a Budapesten látott filmek?

- Eredetileg csaknem 70 film volt versenyben, az előzsűri ebből 25-öt választott ki, mi ezeket láttuk. Mindegyik nagyon szép volt, nagyon érdekes és színes, sokféle témát öleltek fel. Gratulálok a szervezőknek, hogy ilyen jó fesztivált sikerült tető alá hozniuk, szerencsésnek érzem magam, amiért közöm lehet hozzá. Kiválasztottuk a 10 legjobb filmet. Mondtam a szervezőknek, hogy ezt az egész programot, az összes filmet örömmel bemutatnám a saját csatornáimon. Mindegyik mesél valamiről, a minőségük nagyon jó, csodálatos üzenetet hordoznak. Nehéz volt választani közülük.

- Milyen különbséget lát az indiai és a magyarországi mobilfilmek között?

- Szerintem nincs nagy különbség. A filmek, azok filmek. Nincs a filmnek nyelve, pontosabban egy nyelve van - ezt pedig érzelmeknek hívják. Ebben pedig bővelkedtek a magyar alkotások. Az egész világ csodájára fog járni Cannes-ban annak, hogy milyen szép filmeket lehet csinálni mobiltelefonon, Magyarországon is.