Diétára kényszerül az állatok királya

2019-01-31 12:45:00 Kail

hírkép

A szükség kényszerítette rá a ragadozókat, hogy új források után nézzenek.



Namíbia sivatagi oroszlánjai ínséges időket élnek, hiszen eredeti élőhelyükön szűkében vannak a prédának. A Namíb-sivatag kietlen pusztaságában élő ragadozóknak új élelemforrás után kellett nézniük a túléléshez, a kényszer pedig egészen a Csontváz-partig űzte őket, ahol rászoktak a tengeri állatok fogyasztására. Fókák, flamingók, kormoránok lettek az új eleségeik. A diétaváltással az oroszlánok között egyetlenként mondható el róluk, hogy tengeri élőlényekkel táplálkoznak, korábbi zsákmányaik, a nyársas antilopok és a struccok helyett.

Erről egy most készült tanulmányban számolnak be a kutatók, a jelenség azonban nem új keletű. Már 1985-ben rögzítették, hogy egy oroszlán egy pilótabálna tetemét fogyasztotta, ezt követően pedig következtek a fókák és a tengeri madarak. A kutatók szerint a többi élőlényre is kiterjedhet a menüjük, ha felfedezik maguknak a rákokat, teknősöket és kagylókat.