Harcba szállt Izrael

2019-01-11 13:17:00 Kail

hírkép

Bár évtizedek óta tiltja a törvény, de az elmaradott beduin területeken továbbra is igen gyakori a többnejűség, melyet a Korán engedélyez. Az igazságügyi minisztérium most elhatározta: érvényt szerez a törvénynek!



Bíróság elé állítjuk a többnejűségben élő családfőket - hangsúlyozza az igazságügyi minisztérium főigazgató asszonya, aki az ynetnews portálnak nyilatkozott. A beduinok többsége úgy véli: Izrael másodrendű polgárainak tekinti őket, cserébe ők fütyülnek az izraeli törvényekre. Főként, ha azok olyan évezredes szokásokra vonatkoznak, mint a többnejűség. Még egy érvük van a beduinoknak: sok gyereket akarnak! Ehhez pedig több feleség kell. A családfők arra hivatkoznak, hogy a sok gyerek életbiztosítás azokra az időkre amikor már öregek és betegek lesznek.

A Netanjahu-kormányzat szemét viszont csípi, hogy miközben Izraelt a zsidók államának deklarálták, a muzulmán beduinok jóval gyorsabban szaporodnak, mint a zsidók. Ráadásul a beduin fiatalokat nem hívják be katonai szolgálatra, ezért a családalapítási esélyeik is sokkal jobbak, mint a zsidó többségé.

A beduinok hagyományos többnejűségét immár bűncselekménynek tekintik Izraelben. Kérdés, hogy mit szólnak ehhez a beduinok és hogy az igazságügyi minisztérium hogyan oldja meg a jogi problémákat, melyek a többnejűség miatt igen gyakran felmerülnek. Muzulmán országokban ott hivatkozási alapnak a Korán, de Izrael állam törvényeit gyakran semmibe veszik a beduinok, akiket most évezredes szokásaik megváltoztatására akarnak kényszeríteni Izraelben.