Velence 10 euróért

2019-01-01 16:32:00 Kail

hírkép

A városvezetés az "overtourism" jelenségre keresi a megoldást. Az új intézkedések egyike lehet a naponta fizetendő összeg is.



Velencébe évente közel 30 millió turista érkezik és a számuk folyamatosan nő. A helyzet a helyiek és a látogatók között meglehetősen feszült volt az utóbbi években: a velenceiek egy része az árak emelkedése miatt kiszorult korábbi lakóhelyéről, az utcákat elözönlő tömegek pedig szintén zavarják a helyieket, nagy tehát a nyomás a városvezetésen. Élhetőség szempontjából olyan megoldást kell találnia, ami mindenki számára kielégítő.

2018 május elsején már érvénybe léptettek egy intézkedést, amely korlátozta a turisták mozgását a városközponton belül. Most pedig egy naponta fizetendő adót jelentettek be. Velence polgármestere, Luigi Brugnaro a Twitteren számolt be az intézkedésről, ami "segít majd  irányítani, tisztán tartani a várost és jobb szolgáltatásokat nyújtani a látogatóknak". A tervek szerint a 10 eurós összeget mindazoknak ki kell majd fizetniük, akik belépnek Velence történelmi városrészébe. A jelenlegi idegenforgalmi adó ugyanis csak azokra vonatkozik, akik legalább egy éjszakát eltöltenek a városban.